A Fidesz segítő kezet nyújt Gyurcsány Ferencnek
Áder János csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Fidesz miért kezdeményez népszavazást.
Dátum: 2006-10-26 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66432
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:11.102690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az őszödi beszéd után nyilvánvalóvá tettük, hogy minden alkotmányos eszközt megpróbálunk bevetni annak érdekében, hogy a kormányt jobb belátásra bírjuk és visszatérítsük eredeti választási programjához, és emlékeztetni arra, hogy mire is kapott felhatalmazást - mondta Áder János csütörtöki nemzetközi sajtótájékoztatóján azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz népszavazást kezdeményez hét kérdésben. Hangsúlyozta: a népszavazás mindenhol a világon alkotmányos eszköz.
Az Országgyűlés alelnöke ismertette, hogy az Orbán Viktor által október 23-án már elmondott érveken kívül a Fidesz azért kezdeményez népszavazást, mert szeretne segítséget nyújtani Gyurcsány Ferencnek, hogy visszataláljon eredeti választási programjához, amelynek megvalósítására áprilisban a választóktól felhatalmazást kapott. "Ha megnézzük a kormány mai, valódi programját és összehasonlítjuk az áprlisi programmal, akkor látjuk, hogy ég és föld a különbség a kettő között, azok 180 fokos fordulattal térnek el egymástól." Emlékeztetett: az eredeti programban nem volt sem tandíj, sem vizitdíj, sem adóemelés, sem pedig az, hogy a bérből és fizetésből élők jövedelmét csökkentenék, vagy akár a nyugdíjak rendszerét átalakítanák, mint ahogy arról sem beszéltek korábban, hogy a gyógyszerforgalmazás szigorú rendjét is megváltoztatják majd.
Hiába a tiltakozások, az önkormányzati eredmény egyértelmű figyelmeztetése, a megfontolandó szakmai érvek, az ellenzéki pártok érvei, a kormány reakciói ugyanolyan cinikusak, pökhendiek és kioktatóak, mint voltak korábban Medgyessy idején - emlékeztetett a politikus.
A tandíj kapcsán felhívta a figyelmet, hogy a kormánypártok még 2002-ben garantálták, nem lesz tandíj, azóta nem nyilatkoztak úgy, hogy ezt nem tartanák kötelezőnek, és most sem ígértek mást. Áder a vizitdíjjal kapcsolatban felidézte az április 5-én tartott miniszterelnök-jelölti vitát, amelyben Gyurcsány leckéztette, oktatgatta Orbán Viktort, hogy vonja vissza ezeket, aztán kiderült, hogy mégiscsak lesz. A gyógyszerforgalmazással kapcsolatban felidézte a Gyógyszerész Kamara álláspontját, mely szerint azokban az országokban, ahol a patikaliberalizációt megvalósították, a gyógyszerek 10 százaléka hamis készítmény. Nincs meg a biztonság tehát - szögezte le Áder János. Emlékeztetett: a kormány választási programjában az sem volt benne, hogy a nyugdíj mellett munkát vállalókra vonatkozó hatályos jogszabályokon változtatnának. Mint mondta, bíznak benne, hogy népszavazásra bocsátható kérdésnek tekinti majd az Alkotmánybíróság azon törekvésüket, hogy a családi gazdálkodókat ezután is első helyen illesse meg az elővásárlási jog, mert a föld azé, aki megműveli. A hetedik kérdésre utalva leszögezte, hogy szükség van valamilyen jogi, politikai felelősség abban az esetben, ha tudatosan és szándékosan hamisítanak meg közérdekű adatokat, amelyek alapvető módon befolyásolják a választópolgárok döntését vagy mindennapi életét.
Mint mondta, ez a hét kérdés már az Országos Választási Bizottság (OVB) előtt van, és várják, hogy a döntését meghozza a testület. Reményét fejezte ki, hogy a körülményekhez képest rövid időn belül sor kerülhet a népszavazásra.
Gyurcsány a tűzzel játszik
A sajtótájékoztató végén az újságírók az október 23-i eseményekről is kérdezték Áder Jánost, aki hangsúlyozta: cinikus és elfogadhatatlan, hogy a Fidesz vitte volna a politikát az utcára. Mint mondta, "nem lehet korlátozni az emberek gyülekezésre és a véleménynyilvánításra vonatkozó alkotmányos jogait, ugyanakkor a törvénysértéseket, a randalírozásokat, garázdaságokat meg kell torolni. "De ha az egyik oldalon megtoroljuk, akkor a békés és ártatlan emberek megveréséért is felelőséget kell viselni, mert csak ebben az esetben beszélhetünk valóban jogállamról" - szögezte le Áder János a rendőri túlkapásokkal kapcsolatban.
Felidézve az eseményeket, utalt arra, hogy papot, országgyűlési képviselőt és földön fekvő, magatehetetlen embereket vertek a rendőrök, és hogy a fotók alapján egyáltalán nem igaz az az állítás, hogy nem használtak viperát. Mint mondta, külföldön már sok éve nem alkalmaznak tömegoszlatáskor gumilövedékeket. Feltette a kérdést: mi lehetett a szándék, amikor a randalírozók egy részét megpróbálták rátolni a Fidesz békés megemlékezőire? Arra számítottak, hogy a vérző fejek látványa megvadítja az embereket és elszabadul a pokol? "Felelőtlen, mérhetetlenül cinikus és dilettáns megoldás volt ez, amit - megkockáztatom - politikai utasításra hajtott végre a rendőrség" - mondta, és hozzátette: Gyurcsány Ferenc a tűzzel játszik. Egyben visszautasította, hogy a Fidesz és Orbán Viktor felelősségét akarják hangsúlyozni. "Tudnak-e akár csak egy alkalmat, amikor a Fidesz békés gyűlése után vagy közben bármilyen rendbontásra került volna sor? Soha, az elmúlt 16 évben nem volt ilyen. Nem volt rendbontás, és ez a dolognak a lényege" - hangsúlyozta Áder János, és megjegyezte, hogy láthatóan rendkívüli módon zavarja Gyurcsány Ferencet, hogy az emberek élnek alkotmányban rögzített jogukkal és azt mondják, elég volt a hazugságból.
Mint fogalmazott, a Gyurcsány-kormány dilettáns módon nem tud megoldani egyetlenegy társadalmi problémát sem, nem tudja kezelni a konfliktusokat, nem tárgyal érdemben a szakmai szervezetekkel, csak kapkod, és csak újabb társadalmi csoportokat sért meg.
fidesz.hu