Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A versíró is kapott a könnygázból

Egy kecskeméti lány versét olvasták fel október 23-án a Felvonulási téren megtartott központi megemlékezésen. Miközben Gyurcsány Ferenc letérdelve tisztelgett a forradalom vétlen, fiatal áldozatai előtt, a vers szerzőjét könnygázzal lőtték pár száz méterrel arrébb.


Dátum: 2006-10-26 15:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:18.426648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Hat óra után értünk Pestre - mondja Bern Andrea magyar-történelem szakos egyetemi hallgató, a November 4. című vers szerzője. - A Fidesz megemlékezésére indultunk Kecskemétről, de mire odaértünk, már vége volt a rendezvénynek. A Deák téren akartunk találkozni barátainkkal. Akkor már hallottunk lövéseket, és éreztük a könnygázt. De a téren várakozó tömeg nyugodt volt. Az emberek értetlenül nézték, mi történik. - Azt beszélték, hogy a rendőrök sorra zárják le a környező utcákat - meséli Fehérvári Gábor egyházzenész, tanár. - Mintha igyekeztek volna egybeterelni a város különböző pontjain lévő, kisebb csoportosulásokat, hogy a mind nagyobb tömeget rázúdítsák a Fidesz-rendezvényen résztvevő több tízezer emberre az Astoriánál. A két kecskeméti fiatal a tömeggel együtt ment, amerre szabad utat sejtettek. - A legnagyobb kérdés az volt, merre nincsenek rendőrök - meséli Gábor. - Időnként felröppent egy-egy utcanév, a tömeg megindult, és ment egészen addig, míg újabb rendőrkordon nem állta útját. Az emberek közfelkiáltással döntöttek, hogy melyik utcán menjenek, mert a kis utcákba nem tanácsos behúzódni, hiszen oda könnyű belőni.

- Ez 2006, Budapest: arra kell gondolni, honnan lőhetnek az emberre - veszi át a szót Andrea. - Sem menet közben, sem ott nem láttunk zavargásokat. Olyan sérülteket és károkat, amelyeket a rendőrök okoztak, igen. Egy férfi éppen mellettünk azt kiabálta, hogy a közelben van egy fegyverbolt, onnan kéne kardokat szerezni. Pillanatok alatt leállították, akik a közelében voltak. Végül két óra téblábolás, séta után értünk vissza a Ferenciek terére, ahol este nyolc körül teljesen békés tömeg gyűlt össze, még skandálás és kiabálás sem hallatszott. Beálltunk a békés tüntetők közé, mondogattuk, hogy szép ez így. Ezután egészen közelről lövések dördültek el. Olyan volt, mint egy tűzijáték, ahol az emberek felé irányítják a rakétákat. - Teljes rémület vett erőt rajtunk - így Gábor. - Először megijedtek az emberek, aztán jött a düh. Miért lőnek olyanok közé, akik nem csináltak semmit?

Akkor kezdődött a skandálás. Voltak ott családok és idős emberek is, akik egyszerűen csak haza akartak menni, de a metró nem járt, a kis utcákat rendőrkordonok zárták le. Végül nekiindultunk, és egy egészen szűk sikátoron át jutottunk el a Kálvin térre, ahol már járt a metró. Mindeközben pár száz méterrel arrébb ünnepség zajlott. - Október 23. előtt két héttel találtam egy 56-os verspályázatot - mondja Andrea. - Beküldtem a November 4. című verset. Nyilván az én figyelmetlenségem volt, de csak akkor jöttem rá, hogy a Miniszterelnöki Hivatal írta ki a pályázatot, amikor értesítettek, hogy első díjat nyertem. Egy úr hívott fel a hivatalból, és közölte, hogy megnyertem ugyan a pályázatot, de van egy kis baj: nem jó a harmadik versszak, át kellene írni. Az ugyanis november 4-ével kapcsolatos. Nem értettem a dolgot. A pályázat nem kifejezetten az október 23-iki eseményekről szólt, az 1956-os forradalomnak pedig november 4. is része.

Végül abban maradtunk, hogy nem írom át a harmadik versszakot, de írok hozzá egy negyediket. Andrea versét végül a Felvonulási téri központi megemlékezésen fel is olvasták. Azon a megemlékezésen, amelyen Gyurcsány Ferenc miniszterelnök térden állva tisztelgett az 1956-os forradalom vétlen, fiatal áldozatainak emléke előtt. Andrea akkor a Ferenciek teréről próbált barátjával elmenekülni a könnygáz elől. Így csak utólag tudta meg, hogy a megemlékezésen versének csupán három versszakát olvasták fel: az elsőt, a másodikat és a negyediket. A harmadik versszakot kihagyták.

Petőfi Népe - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek