Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem lehet tüntetni a Városháza Parkban

A rendőrség a teret életveszélyes területté nyilvánította a 23-iki tüntetések miatt.


Dátum: 2006-10-26 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66462
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:21.376018, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem demonstrálhatnak a Városháza Parkban a Kossuth térről kiszorult tüntetők. A Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékese Kormos Endre elmondta: a Városháza Park október 23-án annyira megrongálódott, hogy azt a rendőrség életveszélyes területté nyilvánította, elrendelte lezárását, így a park építési területnek minősül.

A park tehát elveszítette közterületi jellegét, vagyis a gyülekezési törvény szerint nem közterület, így a rendőrségnek nincs hatásköre a bejelentett demonstráció elbírálására.

Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője szerdán jelentette be, hogy pénteken a Városháza Parkba költöznek a korábbi Kossuth téri tüntetők.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek