V. évfolyam 25. szám, 2006. október 26.
Dátum: 2006-10-26 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66464
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:22.149663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
TARTALOM
» A jogsértésnek nemzetközi következményei lesznek
» Áder a szándékos provokációról
» Dokumentációs Központ az október 23-i rendőrterror feltárására
» Orbán Viktor: Vissza a demokráciához!
» A kormánypártok megtorpedózták a vitanapot
» Simicskó: A vizsgálat elkerülhetetlen
» Szocialisták, szabaddemokraták nem kérték - kivonultak
» Vita a gyógyszerforgalmazásról
» Ünnepi hírek a "szabadság fővárosából"
» Orbán-javaslat Strasbourgban és Berlinben
» Gazdák készülnek a Kossuth térre
Benyújtotta a reformokról szóló népszavazási kezdeményezését a Fidesz és a KDNP a két pártelnök ellenjegyzésével kedden az Országos Választási Bizottsághoz. Ezt a Fidesz frakcióvezetője jelentette be. Orbán Viktor október 23-án jelentette be, hogy népszavazást kezdeményeznek a reformok ügyében.
A Fidesz frakcióvezetője leszögezte: a hét kérdés kiállja az alkotmányosság próbáját. A kérdések nem érintik az Alkotmányban szabályozott kizáró okokat, így a költségvetést sem. Kérdésre válaszolva Navracsics Tibor azt mondta: a határidőket figyelembe véve legkésőbb áprilisig lehetne megrendezni a népszavazást. A népszavazásra egyrészt azért van szükség, mert fél évvel a választások után ma a választók bővebb információk birtokában vannak, hogy a választásokon egyes pártok tévedésben tartották a polgárokat, ezért azok nem tudtak felelős döntést hozni. A másik ok, hogy a Fidesz számára kimerültek a parlamentáris megoldások, hiszen az Országgyűlésben a kormánytöbbség elzárkózik az ellenzéki párt minden javaslata elől. Alkotmányos eszközt kellett választani, mert a Gyurcsány Ferenc által előállított morális válság közeledik a politikai válság felé a kormánytöbbség merev magatartása miatt - mondta a Fidesz frakcióvezetője.
A hét népszavazási kérdés:
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetni?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszereket továbbra is csak gyógyszertárban lehessen árusítani?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a nyugdíjasok továbbra is a 2006. október 23-án hatályos törvényi rendelkezések szerint vállalhassanak munkát?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy a - 2005. június 15-i állapot szerint hatályos termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény szerint - családi gazdálkodót első helyen illessen meg elővásárlási jog termőföld vagy tanya vásárlása esetén?
- Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés - a fegyelmi és kártérítési felelősség mellett - törvényben szabályozza a miniszterelnök és a kormány tagjai speciális, objektív felelőségét is a költségvetés túllépéséért?
A jogsértésnek nemzetközi következményei lesznek
Magyarországon október 23-án brutálisan megsértették az emberi jogokat, amelynek nemzetközi következményei is lesznek - nyilatkozta csütörtökön Orbán Viktor a HírTV-nek Berlinből, ahol Angela Merkel német kancellárral tárgyalt, egyebek között a magyar belpolitikai helyzetről.
A megbeszélés előtt telefonon nyilatkozó magyar politikus kijelentette: a magyar államnak erkölcsi és anyagi jóvátételt kell nyújtania azoknak, akiknek emberi jogait megsértették, a jogsértőket pedig felelősségre kell vonni. Magyarországon olyan brutális emberi jogsértések történtek október 23-án, amelyeknek nemzetközi következményei lesznek. Tizenhat éve nem volt példa arra - még a taxisblokád idején sem, amikor egyébként egy polgári engedetlenségi mozgalom volt -, hogy ilyen brutálisan lépjen fel egy államhatalom, és az emberi jogokat így letörjék.
Olyasmi történt Magyarországon, ami szokatlan Európában. Az emberi jogok ilyen durva, rendőrség általi letaposása ismeretlen a kontinensen. A Fidesz a demokrácia, az emberi jogok és az emberek oldalán áll. Azoknak, akiknek a jogait megsértették, mindenképpen meg kell védeni. Akiket bántalmaztak, azoknak erkölcsi és anyagi elégtételt kell hogy adjon a magyar állam, és azokat, akik megsértették az emberi jogokat, legyen szó közrendőrről vagy rendőrségi vezetőkről személyesen felelősségre kell vonni - fogalmazott a Fidesz elnöke.
Áder a szándékos provokációról
Áder János szerint elfogadhatatlan és cinikus az érvelés, mely szerint a Fidesz vitte ki az embereket az utcára. Az Országgyűlés fideszes alelnöke nemzetközi sajtótájékoztatóján visszautasította, hogy pártja vezetőinek felelőssége lenne az október 23-án történtekben.
Az embereknek alkotmányos joguk, hogy elmondják véleményüket, ezért minden olyan kérdés és megfogalmazás cinikus és elfogadhatatlan, amely azt mondja, hogy a Fidesz vitte ki a politikát az utcára - jelentette ki Áder János. Hozzáfűzte, a leghatározottabban visszautasít minden olyan próbálkozást, amely a Fidesz vezetőinek és Orbán Viktornak a felelősségét akarja hangsúlyozni az október 23-án történtek kapcsán. Ezt még a kérdésfelvetés szintjén sem fogadják el, mert tizenhat év alatt a Fidesz utcai demonstrációin semmilyen atrocitásra, rendbontásra nem került sor.
Áder úgy fogalmazott, biztosan rendkívüli módon zavarja Gyurcsány Ferencet, hogy az emberek élnek az alkotmányban rögzített jogukkal, kimennek az utcára, és azt mondják, ez így nem mehet tovább, elég volt a hazudozásból. Ugyanakkor hangsúlyozta: a Fidesz vezetői soha nem mondták, hogy egy tankkal nekimenni a rendőröknek, betörni egy troli szélvédőjét vagy köveket dobálni, békés tüntetés lenne. Ez ellen a rendőrségnek valóban fel kell lépni, ezeket a törvénysértéseket el kell ítélni - jegyezte meg.
A Fideszt azt kifogásolja, hogy azokat is rendőri támadás érte, akik randalírozásban nem vettek részt. Áder János csak szándékos provokációval tudja magyarázni azt a dilettáns magatartást, hogy a randalírozók egy részét megpróbálták rátolni a Fidesz békés gyűlésére.
"Felelőtlen, mérhetetlenül cinikus és dilettáns megoldás volt az, amit - megkockáztatom -politikai utasításra hajtott végre a rendőrség. Néhányan, köztük Gyurcsány Ferenc is biztosan arra számított, hogy a vérző civilek látványa megvadítja azt a néhány százezer embert és akkor elszabadul a pokol Budapest utcáin" - hangsúlyozta a Fidesz politikusa.
Áder közölte: Gyurcsány Ferenc a tűzzel játszik, és igaza volt, amikor arról beszélt a Parlamentben, hogy kicsinyes hatalmi játszmák színtere az utca, de ebben ő maga a fő játékos.
Dokumentációs Központ az október 23-i rendőrterror feltárására
Dokumentációs Központot hoz létre a Fidesz Demokrácia Központja az október 23-i törvénytelen rendőrterror dokumentálására és feltárására - jelentette be szerdán Kontrát Károly.
Várják mindazon magyar és külföldi állampolgárok bejelentéseit, akik október 23-án Budapesten, közterületen, a nap bármely szakában támadásnak voltak kitéve, továbbá azon békés ünneplők bejelentéseit, akik a Fidesz rendezvényén vettek részt, és a rendezvényről való távozás után törvénytelen rendőri támadás érte őket. A központban videofelvételeket, látleleteket, telefonhívásokat, a szemtanúk bejelentéseit várják a VIII. kerületi Visi Imre utca 6. szám alá, a 208-as irodába (Polgárok Háza), vagy a 06-1/475-0946-os telefonszámra, valamint az [email protected] e-mail címre - tájékoztatott a Demokrácia Központ vezetője. A Dokumentációs Központ jogi védelmet is nyújt azok számára, akiket brutális támadás ért október 23-án, illetve azoknak, akik erre igényt tartanak.
A Fidesz képviselője elmondta, hogy a gumilövedékkel meglőtt és megvert képviselőtársa, Révész Máriusz is feljelentést tett, illetve nagyon sokan kértek már segítséget a Demokrácia Központtól. Minden törvényes eszközzel fel kell lépni a megfélemlítés és a félelem ellen, tette hozzá. Kontrát kijelentette: Gergényi Péter budapesti és Bene László országos főkapitánynak távoznia kellene azok után, hogy az emberi jogi, a nemzetbiztonsági és a rendészeti bizottság szerdai együttes ülésén nem válaszoltak az ellenzéki képviselők kérdéseire. Példátlan eset, hogy az országgyűlési képviselőknek nem volt lehetősége a végrehajtó hatalom képviselőit, köztük a rendőri vezetőket megkérdezni például arról, hogy miért nyilvánították műveleti területté a Kossuth teret, miért nem választották szét a rendbontókat a Fidesz rendezvény békés résztvevőitől, vagy miért alkalmaztak gumilövedéket fejre célozva.
Ékes Ilona arról beszélt, hogy október 23-án tőle többször is megtagadták a lehetőséget, hogy mint parlamenti képviselő a helyszínen tartózkodjon. Később mégis szemtanúja volt mind az Erzsébet téren, mind az Astoriánál történteknek. Ugyancsak megtagadta a rendőrség, hogy a BRFK Gyorskocsi utcai helyiségében találkozzon előállítottakkal. A képviselő hangsúlyozta: annak, aki demokráciában szeretne élni, nem lehet érdeke az, hogy a félelem országát építve diktatúrába csússzon bele az ország, és polgárai egy rendőrállam kellős közepén találják magukat.
[ a lap tetejére ]
Orbán Viktor: Vissza a demokráciához!
Ügydöntő népszavazást kezdeményez a Fidesz a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és a demokratikus garanciák ügyében. Ezt Orbán Viktor jelentette be a Fidesz és a KDNP hétfői megemlékezésén. Hozzátette: a referendummal kiküszöbölhetjük a magyar demokrácián esett csorbát, és eldől a hazugságra építő kormány sorsa is. A megemlékezésen felszólaló Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke párhuzamot vonva az ötven évvel ezelőtt történtekkel elmondta: a mostani zűrzavar is egy olyan ember miatt alakult ki, aki erkölcsi, politikai válságba sodorta az országot. Ugyancsak szólt az egybegyűltekhez Milován Sándor, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke és Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok, aki 1956-ban, Melbourne-ben is aranyérmes lett.
1956 csoda volt születésében, az volt tiszavirág életében és az volt halálában is. Ott és akkor jött a világra, ahol és amikor senki sem számított rá. Egy olyan nép hazájában történt a csoda, amelyet a XX. század legnagyobb hazugsága, a szocializmus kétszer is meggyötört. A Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt és a magyar nemzeti szocialisták ámokfutása éppen véget ért, és már be is jött Magyarországra a másik szocializmus, a nemzeti unokatestvére, a nemzetközi. S mi közép-európaiak megtudhattuk, annyi közöttük a különbség, mint az Északi- és a Déli-sark között. 10 év szocialista kormányzás után Magyarország kimaradt Európából, és mégis a XX. században a szabadság éppen Magyarországon született meg - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.
Kifejtette: október 23-án varázsütésre álltunk talpra. Néhány óra alatt megbukott a kommunizmus, megalakult a nemzetőrség, a munkástanácsok, újra éledtek a betiltott pártok, felállt az új kormány, kiléptünk a Varsói Szerződésből. Egyetlen hét alatt a Szovjetunió egyik tartományából újra nemzeti közösség, önálló állam lettünk.
Igen, 1956 őszén mindenki láthatta a szabadságot. Láthatta a szabadságot a maga tökéletes és hibátlan szépségében. Ha most becsukjuk a szemünket, mi is láthatjuk. Ott jár-kel az újra európai Budapest utcáin és terein, sorban áll a boltok előtt, ahol kenyeret osztogatnak, leül a családi asztalokhoz, ha eljön a vacsora ideje, megjelenik a hivatalokban, a füsttől ragacsos pályaudvarokon, a kocsmák bánatos fémpultjainál, és jövetelekor a magyarok felállnak, és nemzeti himnuszukat éneklik - mutatott rá a szónok.
1956, a magyarok üzenete szolgáltatta a hiányzó bizonyítékot a világ számára. Bebizonyosodott, hogy a kommunista ideológia a gyakorlatban állami terror. A szocialista rendszer veszedelmes diktatúra, a Szovjetunió pedig közönséges megszálló, mondta Orbán, hozzáfűzve, a világ megértette, hogy a szocializmus nemcsak elméletileg, de a gyakorlatban is veszedelmes ellensége a nyugati demokráciáknak.
Ötven évvel az 56-os szabadságharc és 16 évvel a rendszerváltás után már tisztán látszik, bár a nemzet visszanyerte katonai függetlenségét, és kiharcolta a szabad választások jogát, millió-szám élnek még hazánkban olyan magyarok, akik nem érzik szabadnak magukat. A hazugság visszatért, és újra pénzügyi válságba sorolta Magyarországot, a pénzügyi válság lyukat ütött a gazdaság oldalán, a meglékelt, oldalára forduló gazdaság pedig megélhetési válságba sodorja családok százezreit, mert az ország gazdasági válságot okozó urai most velük fizettetik meg hazug és dilettáns kormányzásuk árát - hangsúlyozta a Fidesz elnöke.
Majd kifejtette: a hazugságok, csalások és szemfényvesztés után ki kellett állnunk az igazság mellett. Nem fogadhattuk el, hogy a közéletet az alvilágba sülyesszék a hazugságok. Ám azt sem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy kilátástalan állapotok közé sodorják az embereket, reménytelenségbe lökjék a családokat, lerontsák a hazánkat, kézlegyintéssel intézzék el a köztársasági elnök felszólításait, üres színjátékká silányítsák a parlamentarizmust, és erőszakkal törjék le az emberi jogokat. Cselekednünk kell, megoldást kell találnunk. A megoldásért 1956 üzenetéhez kell visszanyúlnunk. Meg kell hát adni az embereknek a lehetőséget, hogy szavazzanak arról, ami ma akaratuk ellenére történik. Meg kell adni a lehetőséget, hogy szabadon döntsenek a jövőről, a reformokról. Egy ügydöntő reformnépszavazásra van szükség, amelyen az emberek most már valóban szabadon dönthetnek. Ezért a Fidesz népszavazási kezdeményezéseket nyújt be a tanügy, az egészségügy, a nyugdíjak, a termőföld és demokratikus garanciák kérdésében.
Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke kiemelte: 1956 azért került be a világtörténelembe, mert akik elmentek az országból, magukkal vitték '56 történetét. Nem is akadt olyan ország, ahol ne ünnepelnék meg az 50. évfordulót. Véleménye szerint a mai magyarországi politikai helyzet azért ilyen zűrzavaros, mert egy ember nem mondott igazat. 1956-ban az emberek függetlenséget akartak, s meg akartak szabadulni attól a diktatúrától, amelyik a rádió hullámhosszán hazudott nekik éjjel-nappal. Szabadon élni annyi, mint félelem nélkül élni - fogalmazott Martens.
Milován Sándor hangsúlyozta, hogy nem lehet addig átfogó, világos koncepció a határon túli magyarságról, amíg nem dől el, hogy itt milyen Magyarországot építünk. Az 50 évvel ezelőtt a KGB zaklatásainak kitett kárpátaljai politikus, utalva a 2004. decemberi népszavazásra, kijelentette: a magyar nemzet egy test, egy lélek, még akkor is, ha ez a test az évek alatt érzéketlen lett.
[ a lap tetejére ]
A kormánypártok megtorpedózták a vitanapot
Nem tudtak megállapodni a parlamenti képviselőcsoportok hétfőn az október 23-án történtek kapcsán
a Fidesz és a KDNP által javasolt vitanapról, mivel a kormánypártok nem támogatták a házszabálytól való eltérést, így a vitanapot legkorábban két hét múlva lehetne megtartani. Ezt Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója komolytalannak nevezte. Ugyanakkor napirend előtt hosszas vita alakult ki az október 23-án történtekről.
A Fidesz és a KDNP szerint provokáció volt az, ami a forradalom 50. évfordulójának napján történt Budapesten, a kormánypártok viszont a Fideszt hibáztatták, és a brutálisan fellépő rendőröket védték. Dávid Ibolya, az MDF elnöke Gyurcsányt és Orbánt egyaránt hibáztatta, és szerinte mindkettőjüknek vissza kellene vonulnia a politikától.
Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalásában egyenesen Orbán Viktort tette felelőssé, egyebek között felróva, hogy a Fidesz az Astoriánál rendezte megemlékezését. A Fidesz és Orbán Viktor felelős azért, hogy a rendzavarók büszkén utcai törés-zúzásba kezdtek - mondta a kormányfő.
A Gyurcsány-beszédnél most is csak a Fidesz és a KDNP frakcióvezetője volt jelen. Navracsics Tibor reagálva a Gyurcsány által mondottakra kifejtette: a Fidesz hétfői megemlékezésén a rendőrök békés embereket, családosokat, országgyűlési képviselőket vertek meg. Az elmúlt tizenhat évben egyedülálló módon Gyurcsány Ferencnek sikerült minden társadalmi csoportot megsértenie eddigi kormányzása során, márpedig a Magyar Köztársaságnak olyan miniszterelnökre van szüksége, aki összeköt és nem megoszt, aki kormányoz, és nem csak beszél, aki képes megtalálni a kivezető utat az ország jelenlegi helyzetéből. Gyurcsány alkalmatlan, nemkívánatos személy, nem lehet miniszterelnöke az országnak - hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője.
Semjén Zsolt a brutalitásért és a provokációért Gyurcsányt, a rendőrségért felelős minisztert, valamint a rendőrség és a titkosszolgálatok vezetőit tette felelőssé. Kijelentette, hogy a demokráciának, a jogállamnak, a parlamentarizmusnak nem ellentéte a demonstráció és a tüntetés, hanem az éppen az ebből következő szabadság. "Minden ütésért, a földön fekvő emberek megtaposásáért és rúgásáért felelni fognak előbb-utóbb" - mondta Semjén. A KDNP ragaszkodik a történtek kivizsgálásához, emellett az Európai Parlamentben is vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezik, illetve nemzetközi jogvédő szervezetekhez fordulnak.
Wittner Mária napirend előtti felszólalásában kijelentette: mindazon társai nevében, akik a kádári megtorló gépezet áldozatai voltak, akik elhatárolódtak a közös ünnepléstől, a régi kádári rendszer kiszolgálóitól és haszonélvezőitől, vádolja Gyurcsány Ferencet mindazért, ami az 50. évforduló megünneplése alkalmával történt. A kormányfő elvesztette realitásérzékét, kicsinyes bosszújából eredően, hatalmával visszaélve rászabadította rendőreit és kommandósait az emlékezőkre. Mindez a brutalitás nem következett volna be a legfelsőbb utasítás, vagyis Gyurcsány nélkül - mondta az '56-os halálraítélt. A Fidesz képviselője a frakciószövetség, valamint az emlékezőtársak nevében követelte a történtek kivizsgálását, a felelősök megnevezését, és távozásra szólította fel a notórius hazudozó Gyurcsányt, illetve kormányát.
Lanczendorfer Erzsébet kereszténydemokrata képviselő arra szólította fel a koalíció képviselőit, hogy ne asszisztáljanak a Kádár-diktatúra után Gyurcsány-diktatúra kialakulásához.
Simicskó: A vizsgálat elkerülhetetlen
Parlamenti vizsgálatot sürgetett kedden Simicskó István az október 23-i tüntetések és az azt követő rendőri fellépés kapcsán. A KDNP politikusa szerint nem volt arányos a rendőri akció. Az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke közölte azt is, hogy nem kapott kellő információt az NBH-tól.
Ki kell vizsgálni azt, hogy arányban volt-e a rendőrség által alkalmazott erő a tüntetők jelentette veszéllyel - mondta a nemzetbiztonsági bizottság elnöke. Simicskó többször is érdeklődött a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójánál a helyzetről, de nem kapott megfelelő tájékoztatást. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a szeptember 23-ára tervezett Fidesz-KDNP-nagygyűlés előtt számos figyelmeztetést kaptak zavargásra, robbantásra, gyújtogatásra készülő bűnözőkről. Ahhoz képest, hogy a Fidesz és a KDNP most nem kapott információkat, megdöbbentő jeleneteket láttunk: a rendőri fellépés homlokegyenest más volt, mint korábban - mondta a KDNP képviselője.
Simicskó István leszögezte: ahhoz képest, hogy azt mondták, nincs zavargásra utaló jel, igencsak fel voltak készülve. A látottak alapján szükséges a parlamenti vizsgálat lefolytatása. Tanúkat kell meghallgatni, meg kell nézni, milyen parancsokat kaptak. A rendőri fellépés nem tűnt arányosnak.
Szocialisták, szabaddemokraták nem kérték - kivonultak
Kivonultak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés emberi jogi, rendészeti és nemzetbiztonsági bizottságainak szerdai együttes üléséről, amelynek összehívását a testületek fideszes és kereszténydemokrata elnökei kezdeményezték az október 23-án történtek miatt. A kormánypártok nem szavazták meg az ülés napirendjét. Simicskó István közölte: a köztársasági elnök segítségét kéri majd a három bizottság elnöke, hogy tisztázhassák az október 23-ai rendőri intézkedés hátterét. A KDNP az Európai Parlament közbenjárását is kéri a történtek kivizsgálásához.
A kormánypárti képviselők nem értettek egyet azzal, hogy a kormánypárti alelnökökkel való egyeztetés nélkül, önkényesen hívtak meg érintetteket az ülésre. Gusztos Péter (SZDSZ) azt nehezményezte, hogy nem hívták meg a Fidesz rendezvényszervezőit. A vitát követően a bizottságok kormánypárti tagjai kivonultak, majd három meghívott, Bene László országos rendőrfőkapitány, Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány és Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója is elhagyta a termet. Bene László azzal indokolta távozását az újságíróknak a parlament folyosóján, hogy az ellenzéki politikusok "már ítéletet mondtak felettük", még arra sem hagytak időt nekik, hogy tisztességesen felkészülhessenek a parlamenti bizottságok tagjainak tájékoztatására.
Az ellenzéki képviselők ugyanakkor meghallgatták az ülésen megjelent civil jogvédőket. Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért, Fodor Márk, az Amnesty International képviselője és Kőszeg Ferenc, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke egyetértett azzal, hogy a rendőröknek nemcsak joga, de kötelessége is fellépni a jogellenes cselekedeteket elkövetőkkel szemben. Ugyanakkor egyetértettek azzal is, hogy felelősségre kell vonni azokat a rendőröket, akik földön fekvő embereket rugdaltak. Élesen bírálták Gergényit, amiért kedden azt mondta, hogy a rendőrség nem foglalkozik a panaszokkal.
Kövér László a csonka ülésen kijelentette: az elmúlt öt év ügyeit sorba véve se szeri, se száma a kormánypártok jogsértéseinek. Nem egyik pillanatról a másikra zuhant az ország ebbe az állapotba, hanem lassan csúszott bele. Lopakodó diktatúra korszakát éljük öt év óta. Az elmúlt évek történéseiből az a szándék olvasható ki, hogy meg kell félemlíteni a magyar embereket, meg kell félemlíteni a választópolgárokat. A Fidesz-bázist el kell rettenteni attól, hogy az utcára merészkedjen.
A volt titokminiszter szerint ennek a forgatókönyvnek az első lépése volt, amikor a Nemzetbiztonsági Hivatal teljesen illetéktelenül óva intette a jogaikat gyakorolni szándékozó békés polgárokat attól, hogy az utcára menjenek, mert "hátha valami bajba keverednek". Ez a baj most be is következett.
Kövér László kitért arra, hogy "profi módon" választották szét a tömeget a Kossuth Lajos utcában, ugyanakkor a műveletek kezdetekor nem voltak képesek arra, hogy a néhány száz, legfeljebb kétezer randalírozót ne a Fidesz-gyűlés irányába tolják. Ez vagy szakszerűtlenség, vagy szándékos provokáció, de inkább az utóbbi - jegyezte meg a Fidesz politikusa, hozzáfűzve, mind a két esetben a rendőrség vezetőinek le kellene vonni a konzekvenciákat. Nevezetesen, hogy alkalmatlanok arra, amit csinálnak.
A rendőrség "módszeresen hergeli az embereket" - húzta alá Kövér. Szerinte az, ami október 23-án történt, nem volt más, minthogy a néhány száz, maximum kétezer törvénysértő emberhez tudnak-e ezreket, tízezreket még toborozni, hogy a felfordulás még nagyobbnak látszódjék. A rendőrség szándékosan gyűjtötte magának az ellenfeleket az utcán.
Ami történt, az bűzlik, rettenetesen bűzlik. A politikai háttere bűzlik az ügynek - mondta a Fidesz politikusa. Végezetül megjegyezte: egyetlen nyilvánvaló hátsó szándéka van annak, ami ma Magyarországon zajlik, hogy az ország nyomorúságos állapotáról, amibe egy hazug, alkalmatlan koalíció és annak még hazugabb, még alkalmatlanabb vezetői juttatták az országot, eltereljék a figyelmet. De ez hiábavaló törekvés. Magyarország ma nem demokrácia, Lukasenko idézőjeles demokráciájával van versenyben Európában.
Vita a gyógyszerforgalmazásról
A patikaalapítás és a gyógyszerforgalmazás jelenlegi rendjének szétverése csakis a multinacionális pénzügyi befektetők korlátozhatatlan étvágyával és a kormányzatra gyakorolt egyre nagyobb nyomásával magyarázhatók - hangsúlyozta Mikola István a gyógyszerellátásról szóló törvény szerdán megkezdődött vitájában. A Fidesz vezérszónoka kifejtette: pártja nem tartja elfogadásra alkalmasnak a javaslatot, azt újra át kellene a kormánynak gondolnia. A Fidesz kifejezetten károsnak tartja a gyógyszerek kizárólag kereskedelmi jellegű hozzáférésének bővítését. Mikola felhívta a figyelmet arra, hogy külföldön a költségmegtakarítás szempontjából a liberalizáció nem hozta az elvárt eredményeket. Ha a gyógyszerek árusítása kikerül a patikából, akkor "nem lesz megállás", mondta Mikola, és olyan nyugati példákat említett, amelyek több esetben gyógyszer túladagolásból eredő halálhoz vezettek.
Zombor Gábor kiemelte: biankó javaslatról van szó, amely kiskapukat nyit. Az a patika, amely külvárosi bevásárlóközpontba vagy a Ferihegyi repülőtérre települ, nem kell, hogy külön szolgáltatásként felvállalja a térítésmentes házhozszállítást, hiszen két kilométeres körzetében nem lakik senki - mondta a Fidesz képviselője. Szólt arról is, hogy a törvény a megszorító csomag része, és a kormány az orvosok korlátozásával, a betegekre jelentős többletfizetési terheket róva, az ellátásokhoz való hozzáférés szűkítésével próbál megtakarítást elérni. A szintén fideszes Nyitray András kijelentette: a patikaliberalizáció azt jelenti, hogy a gyógyszerforgalmazást mások kezére játsszák át, a hazai kis- és középvállalkozásokat pedig kirekesztik. Gyógyszerbiztonsági magfontolások miatt ugyancsak ellenezte a gyógyszerek patikán kívüli árusítását Puskás Tivadar (KDNP).
Nagy Kálmán arra hívta fel figyelmet, hogy a törvényben foglalt szabályozással nem lehet megakadályozni a patikák esetében a tőkekoncentrációt, mert a multinacionális cégek "százszor ügyesebben" megtalálják majd ennek a módját. Olyan törvény kell, amely bennünket és a mi betegeinket védi - tette hozzá a KDNP képviselője. Lanczendorfer Erzsébet elmondta: a kormány a törvényjavaslat-csomagba becsempészett egy olyan területet, a közgyógyellátást, ami a szociális tárca hatáskörébe tartozik. Elsősorban a hárommillió létminimum alatt élőnek jelent újabb terhet az előterjesztés. A KDNP képviselője érthetetlennek nevezte, hogy miért kell a közgyógyellátásban eddig rendelkezésre álló havi 12 ezer forintos gyógyszerkeretet a felére csökkenteni.
A további fideszes felszólalók közül Spiák Ibolya azt kifogásolta, hogy a legalapvetőbb gyógyszerek felírásához is kötelező lesz az orvosnak számítógépes program használata. Mint mondta, ezentúl az orvosoknak a legolcsóbb gyógyszert kell majd felírniuk, ami nem szolgálhatja a betegek érdekeit. "Ki és mi alapján mondja majd meg, melyik gyógyszer a legköltséghatékonyabb?" - tette fel a kérdést. Iván László problémának nevezte, hogy a törvényjavaslat nem foglalkozik az idősekkel.
[ a lap tetejére ]
Ünnepi hírek a "szabadság fővárosából"
Sokkoló élőképek peregnek a Hír TV képernyőjén, amikor ezeket a sorokat írom: egy földön fekvő fiatalembert rugdosnak a rendőrök, annak ellenére, hogy már semmi ellenállást nem tanúsít; emberek buknak fel a rájuk lőtt gumilövedékektől, rengetegen megsérülnek a hegyén-hátán menekülő tömegben.
Ostromállapot alatt a budapesti Belváros, a hatalom tömegoszlatással ünnepel. A békésen lezajlott Fidesz-emlékezés hazainduló résztvevőit sem kímélték a rendfenntartók: lovas rendőrök vertek válogatás nélkül mindenkit, köztük kisgyerekes anyákat és öregeket. Miközben az emberek menekültek, a Lánchídnál és a Parlament előtt elindult az ünnepi tűzijáték, eszünkbe juttatva egy pár hónappal ezelőtti, szintén tragédiába fulladt hivatalos állami ünnepséget. Akkor sem szakadt meg a műsor, annak ellenére, hogy haldokló és súlyosan sérült emberek könyörögtek segítségért.
Mialatt a Fidesz és a KDNP által szervezett megemlékezés folyt az Astoriánál, a korábban a Corvin közben tüntetők egy része a Deák térnél, a liberális sátor mellett felállított "Budapest, a szabadság fővárosa" szövegű tábla hatalmas betűiből épített barikádot az útra. Az is csak nálunk fordulhat elő, hogy a fiatalok be tudták indítani a Városháza parkban kiállított történelmi szovjet tankok egyikét, s azzal indultak neki a rendőröknek. Érthetetlen az is, hogy miért éppen október 23-a tájékán kell felújítani a Deák tér egy részének burkolatát, köveket és építkezési anyagokat hagyva a területen.
A délutáni tüntetés különben akkor fordult át erőszakba, amikor a rendőrség az Alkotmány utcába indulókat könnygázzal és vízágyúkkal kezdte oszlatni. Délután a rendőrök gumilövedékekkel, könnygázzal és - a későbbi azonosítás megkönnyítése érdekében - színezett vízsugárral próbálták feloszlatni a tömeget a Deák térnél, miközben tőlük alig háromszáz méterre százezer békés ember próbálta a nyomasztó helikopterzajban meghallgatni Orbán Viktort, aki bejelentette, hogy holnap ügydöntő reformnépszavazást kezdeményeznek a megszorításokról. Öt témakörben mondhatnak az emberek véleményt: a tanügy, az egészségügy, a termőföld, a nyugdíjak és a demokratikus garanciák kérdésében. A pártelnök véleménye szerint ezen a népszavazáson eldőlhet "a hazugságra épülő kormányzat" sorsa is.
Kereken ötven évvel a forradalom kitörése után vérlázító, hogy újra az alapvető emberi jogokat lábbal tipró intézkedéseket vagyunk kénytelenek elszenvedni. Kezdődött azzal, hogy a huszonharmadikára virradó éjjel a rendőrök kiszorították a tüntetőket a Kossuth térről, majd a Parlament előtti '56-os ünnepség helyszíne közelében délelőtt meggumibotozták a demonstrálók egy csoportját, köztük nőket és időseket is. Több embert letartóztattak, a szemtanúk vérző fejű embereket láttak, a sajtó munkatársait a helyszínről eltávolították. Az állami ünnepségek végig közönség nélkül zajlottak - hiába érkeztek több ezren vidékről megünnepelni a forradalmat, erre nem adott nekik lehetőséget a hatalom.
A zászlófelvonásra, majd a délutáni, a Szabadság fényeinek nevezett programra "biztonsági okokból" nem engedték be a polgárokat, így koalíciós pártjaink és kormányunk jóvoltából csak televízión keresztül ünnepelhették 1956-ot azok, akiknek fontos volt.
Tegnap újra bebizonyosodott, hogy rendőrállam, állami terror költözött Magyarországra, a hatalom fél a saját polgáraitól, és csak paravánok és golyóálló üveg mögött, mesterlövészek és pajzsos rendőrök biztosításával mer "ünnepelni". Gyurcsány Ferenc a külföldi vendégekkel készült közös "családi" fotó alatt folyamatosan ökölbe szorította a kezét, ezzel is jelezve idegességét és zavarát. Igaza volt a Fidesz megemlékezésén felszólaló Wilfried Martensnek, az Európai Néppárt elnökének, amikor arról beszélt, hogy a kormánynak nincs bátorsága szembenézni a tényekkel, nem mer a saját állampolgárai szemébe nézni.
1956-ban egy ország elégelte meg a kiszolgáltatottságot, a félelmet, a megalázottság érzését. Akkor is a világ szeme elé kerültünk, most is rólunk közvetítenek képet a hírtelevíziók. Akinek van szeme a látásra, az hamar észreveszi a hasonlóságot a két időszak között. Tizenhét évvel a rendszerváltozás és ötven esztendővel a forradalom után sok tekintetben ugyanott tartunk. Egy krónikus hazudozó túsza lett az ország, a cinikus hatalom megint a saját polgárai ellen fordul, és válogatás nélkül büntet mindenkit, aki az útjába kerül.
Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a Műegyetem épületénél emelt 1956-os emlékmű avatóünnepségén úgy fogalmazott: "Nehéz teherként nyomja vállunkat a közös múlt. (...) Voltak, akik lövettek, voltak, akik lőttek és voltak, akiket lőttek. Elmulasztottunk tisztán és őszintén szembenézni ezzel."
Mi változott 1956 óta? - tehetjük fel a kérdést, és egy tegnapi tüntetőtől kölcsönözném hozzá a választ, aki úgy fogalmazott: a polgárok és hatalom közötti viszonyban most mindössze annyi a különbség az ötven évvel ezelőtti időhöz képest, hogy most talán nem jönnek be az oroszok.
Lukács Csaba, Magyar Nemzet, 2006. október 24.
[ a lap tetejére ]
Orbán-javaslat Strasbourgban és Berlinben
Az Európai Uniónak világossá kell tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak. Orbán Viktor ezt kedden Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának tanácskozásán jelentette ki. Az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán tartott ünnepi ülésen a Fidesz elnöke 1956 jelentőségének elemzése mellett beszélt az Európa és Magyarország előtt álló új kihívásokról is, megemlítve, hogy a kommunizmus örökségétől nem sikerült megszabadulni, illetve egyre növekvő gazdasági nyomás nehezedik az európai demokráciákra. Úgy fogalmazott, hogy a "posztkommunista elitek" is átvették a versenyképesség ideológiáját. Az Európai Unió azzal, hogy felvette tagjai közé a posztkommunista országokat, együtt küzd már a kommunizmus örökségével szemben. Orbán felhívta a figyelmet arra, hogy ez az örökség a posztkommunista hatalomgyakorlás módszereit igazoló gazdaság mindenhatóságával egyesülve még nagyobb veszélyt jelent, átlépve a jogállamiság határait, mint október 23-án Budapesten, amikor brutális rendőri akciót indítottak békés ünneplőkkel szemben. A Fidesz elnöke javasolta, hogy november 4-e, az 1956-os forradalom vérbe fojtásának napja legyen a kommunizmus áldozatainak európai emléknapja.
Ezt a javaslatot Orbán Viktor másnap konzervatív Konrad Adenauer Alapítvány 1956-tal foglalkozó rendezvényén is megismételte. Kijelentette: ha nem lett volna 1956, az Európát kettéosztó vasfüggöny még mindig létezne, és állna az egykori Kelet- és Nyugat-Berlint szétválasztó fal is. Eddig még soha nem kértünk semmit ezért cserébe, most azonban azt kérjük, hogy november 4. legyen a kommunizmus áldozatainak emléknapja - fogalmazott a Fidesz elnöke.
Gazdák készülnek a Kossuth térre
Egyelőre csak gazdasági követeléseik vannak a gazdáknak, politikai célokat még nem fogalmaztak meg. Erről Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége demonstrációs bizottságának vezetője nyilatkozott az MTI-nek csütörtökön. A Magosz követelései között szerepel, hogy a kormány vegye le a napirendről a földtörvény tervezetét, vessen latba mindent a kukoricaintervenciós szabályok módosítására, és tiltsa meg a génmanipulált növények magyarországi termesztését és importját - mondta Budai, hozzátéve, tiltakoznak egyúttal a gazdasági megszorítások, az áfa-emelés ellen. A Magosz november 2-tól 20-ig demonstrációt jelentett be a Kossuth térre, valamint a pesti alsó rakpart egy szakaszára. A gazdák mintegy ezer járművel tüntetnének, a tárgyalásokon azonban a rendőrség mindössze 350-400 erőgépet engedélyezne a helyszínre vonulni. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan melyik napon vonulnak Budapestre a gazdák, ha a rendőrség tudomásul veszi bejelentett tüntetésüket, illetve folytatódnak-e a demonstrációk Budapesten és országszerte. A Budapestre tervezett tüntetés az országos demonstrációjuk részét képezi.
[ a lap tetejére ]
A Fidesz Hírlevelet a [email protected] címen rendelheti meg, illetve mondhatja le.
E-mail címét bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem adjuk ki.
Mindig friss híreket talál honlapunkon: www.fidesz.hu