George Patakival találkozott Tőkés László
Egy nagyváradi sportpálya visszaszerzésének ügyében ígért közbenjárást George Pataki, New York állam kormányzója azon a találkozón, amelyet ő kezdeményezett Tőkés Lászlóval - ezt maga a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke közölte csütörtökön az MTI-vel.
Dátum: 2006-10-26 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:26.396483, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tőkés elmondta: azon kívül, hogy az Erdélyben magánlátogatáson részt vevő Pataki tájékozódni akart az erdélyi magyarság helyzetéről, nem volt egyéb konkrét célja megbeszélésüknek. Szimbolikus értékűnek nevezte azonban, hogy az 1956-os megemlékezés alkalmából Magyarországra látogató amerikai küldöttség vezetője Erdélybe utazott.
A magas rangú vendég tiszteletére a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen rendezett ünnepség résztvevői megemlékeztek a holokausztról, illetve - Tőkés szavai szerint - arról a vértelen genocídiumról, amely a magyarság ellen immár Trianon óta folyamatban van.
A református püspök részletesen tájékozatta az amerikai politikust az önálló erdélyi magyar egyetem létrehozására tett erőfeszítésekről, az autonómiáért folytatott küzdelemről, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács munkájáról, Románia EU-csatlakozásáról, valamint az elkobzott közösségi javak visszaszolgáltatásának helyzetéről.
Tőkés szerint George Pataki megígérte, hogy közbenjár a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának visszaszerzéséért. A püspökség a helyi tanáccsal áll konfliktusban azóta, hogy a városvezetői testület egy vitatott döntéssel a helyi ortodox parókiának ítélte a területet.
MTI - fidesz.hu