Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elrendelték az autóbuszok fokozott rendőri védelmét

Elrendelte a Párizs környéki tömegközlekedési autóbuszok fokozott rendőri védelmét a francia belügyminiszter, miután csütörtökre virradóra négy ilyen járműt támadtak meg a főváros és Lyon környékén.


Dátum: 2006-10-27 07:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66489
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:30.714599, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nicolas Sarkozy leszögezte: "mozgósítunk minden olyan erőt, amely rendelkezésünkre áll a tömegközlekedés biztonságának a garantálására." A tárcavezető hozzáfűzte: "minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy a Köztársaság területén a tömegközlekedés ne bénuljon meg".

Egy tucatnyi csuklyás férfi, köztük öt fegyveres egyebek között megtámadott csütörtökre virradóra Párizstól északra egy autóbuszt, leszállították az utasokat, majd kifosztották és felgyújtották a járművet - közölte a helyi közlekedési vállalat. Ez az incidens Bagnolet-ben, Seine-Saint-Denis megyében történt, ott, ahol egy évvel ezelőtt kitörtek a külvárosi zavargások. Ezzel egy időben a Párizstól nyugatra fekvő Nanterre városában hasonló akciót követtek el magukat szintén csuklyával álcázó egyének. A támadásoknak nem voltak sérültjei.

Lyon Vinissieux nevű elővárosban hasonló vandál cselekmény történt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek