Nagyszabású hadgyakorlat Dél-Koreában
A Koreai-félszigeten uralkodó feszültség közepette nagyszabású hadgyakorlat kezdődött pénteken Dél-Koreában.
Dátum: 2006-10-27 07:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66496
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:32.940444, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ország délkeleti partvidékén, a Szöultól 375 kilométerre délre fekvő Pohang városánál tartott hadgyakorlat időpontját jóval azelőtt tűzték ki, hogy Észak-Korea október 9-én végrehajtotta első atomfegyver-kísérletét. Han No Szu haditengerészeti parancsnok szerint a hadgyakorlat nem tekinthető válasznak az észak-koreai atomrobbantásra, de ez a gondolat benne van a katonák fejében, akik észak-koreai partvidéknek is elképzelhetik a hadgyakorlat színhelyét.
"Nem akarunk háborút Észak-Koreával, de készen állunk (a harcra), ha megtámadnak minket" - mondta.
A hadgyakorlatban a szárazföldi erők, a légi erő és a haditengerészet nyolcezer katonája mellett húsz hadihajó, negyven harci repülőgép és hetven kétéltű katonai jármű vesz részt. Helyszíni beszámolók szerint a gyakorlatozás azzal kezdődött, hogy a partszakaszra kivezényelt ellenséges harckocsik összetűztek az észak-koreai hadihajókkal.
Észak-Korea rendszerint elítéli a dél-koreai hadgyakorlatokat, mert szerinte az ilyen katonai vállalkozások ellene irányulnak. A phenjani média az elmúlt napokban "provokatív háborús játékoknak" minősítette a beharangozott dél-koreai gyakorlatozást.
MTI - fidesz.hu