Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista igen a családon belüli erőszakra?!

A szocialisták és a szabad demokraták csak szóban támogatják a családon belüli erőszak visszaszorítását. A konkrét lépésekre, azaz a szükséges összeg megszavazására már nem vállalkoznak. Fidesz - Magyar Polgári Párt Szociális és Családügyi Kabinetje képmutatónak tartja, ahogyan a kormánypárti képviselők a kamerák előtt szóban megvédik a nőket és a gyermekeket, miközben a bizottsági ülésen rideg, számító pénzemberekként viselkednek.


Dátum: 2002-11-25 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:45.591770, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A Fidesz - Magyar Polgári Párt Szociális és Családügyi Kabinetje hatékony lépéseket sürget a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében. Ezt a kezdeményezést a kutatási eredmények és a társadalmi szervezetek szándéknyilatkozatai is sürgetik. A Fidesz ezért örömmel nyugtázta, hogy 2002. november 6-án az Országgyűlés Szociális bizottságában mind a négy párt képviselői támogatták "A családok védelmében - Az erőszak ellen" című Tájékoztatót. Ezt követően Mátrai Márta, a bizottság fideszes elnöke költségvetési módosító javaslatot nyújtott be, melyben a fenti célra egy milliárd forint külön keret létrehozását indítványozta.

A Szociális Bizottság fideszes elnökének azonban csalódottan kellett tapasztalnia, hogy az MSZP és az SZDSZ képviselői a korábbi egyetértés ellenére a konkrét lépéseket már nem támogatták. A Bizottság kormánypárti tagjai azután akadályozták meg a módosító javaslat elfogadását, hogy az annak alapjául szolgáló bizottsági Tájékoztatót korábban egyhangúlag támogatták.

Fidesz - Magyar Polgári Párt Szociális és Családügyi Kabinetje képmutatónak tartja, ahogyan a kormánypárti képviselők a kamerák előtt szóban megvédik a nőket és a gyermekeket, miközben a bizottsági ülésen rideg, számító pénzemberekként viselkednek.

Budapest, 2002. november 25.

Szociális és Családügyi Kabinet

Fidesz - Magyar Polgári Párt

Kapcsolódó elemek