A sajtószabadság lábbal tiprása
Közterület-felügyelők és rendőrök inzultálták a lengyel köztelevízió és a Hír TV stábját, megakadályozandó, hogy egy templom előtt interjút készítsenek azzal a szerzetes pappal, akit hétfőn két ízben is összevert a rendőrség a fővárosban.
Dátum: 2006-10-27 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66499
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:33.894068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A reggeli szentmise után, fél 9-kor lépett ki Vértesaljai László, a pesti jezsuiták Mária utcai templomának igazgatója a kapun, hogy interjút adjon a lengyel TPV-nek és a Hír TV-nek a templom előtti parkban.
Lapunkat később László atya úgy tájékoztatta: alig kezdődött el a felvétel, két közterület-felügyelő szólította fel a stábokat, igazolják magukat, mutassák a filmforgatási engedélyüket. A stábok hiába hárítottak azzal, hogy a jogszabály szerint közterületen engedély nélkül forgathatnak, a felügyelők gátolták a forgatást, rendőrséggel fenyegetőztek. Két rendőr szolgálati autóval meg is jelent, és kettőjük közül az, aki egyenruhában volt, a lengyelek kameráját megragadta. A rendőrök is követelték a forgatási engedélyt.
Miután a stáboktól elutasító választ kaptak, sőt a lengyelek azt is megjegyezték, Magyarország uniós tagállam, az egyenruhás rendőr - Vértesaljai László szerint - nyomatékkal kijelentette: "Itt nincs EU!"
A heves vitát látva az RTL arra autózó operatőre odament, és sajtóigazolványát átnyújtva kérte a rendőröket, igazolják magukat. Ők ezt megtagadták, és visszakérdeztek: "Maga nem hallott Gergényi rendelkezéséről?" A másik - a civil ruhás - rendőr, aki közvetlenül Vértesaljai László mellett állt, később felhívta felettesét. A pap tisztán hallotta a mobiltelefonból hangzó választ: "Hülyék vagytok! Forgathatnak! Húzzatok el gyorsan!" A két rendőr erre kocsiba vágta magát, és sebesen elhúzott.
Az esetről tegnap este nemcsak a Hírt TV számolt be híradójában hanem a lengyel köztelevízió is. Szerettük volna megtudni, a budapesti rendőrfőkapitány mely rendelkezésére célzott a rendőr, de Jármy Tibor BRFK-szóvivő csak annyit közölt: még nem kaptak az üggyel kapcsolatban bejelentést, ha ez megtörténik, kivizsgálják az esetet.
Joó István, Magyar Nemzet
fidesz.hu