Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Három palesztint ölt meg az izraeli hadsereg

Három palesztin aktivistát ölt meg péntekre virradóra Ciszjordániában, Dzsenin körzetében az izraeli hadsereg - közölték palesztin kórházi források.


Dátum: 2006-10-27 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:36.448910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közülük kettőt, egy 24 és egy 17 éves fiatalembert al-Farában lőtték le. Az első az Iszlám Dzsihád szélsőséges fegyveres csoporthoz tartozott, míg a másik a Fatah egyik egységéhez. A harmadik palesztin Jamúnban vesztette életét.

E három halálesettel immár 5457-re emelkedett azoknak a száma, akik a palesztin felkelés 2000. szeptemberi kitörése óta erőszakos cselekményekben vesztették életüket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek