Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Goethe egyetem díszdoktorává avatják pénteken Sólyom Lászlót

Németország egyik leghíresebb és legnagyobb egyeteme, a frankfurti Goethe egyetem díszdoktorává avatja pénteken Sólyom Lászlót.


Dátum: 2006-10-27 08:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66507
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:36.762600, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar köztársasági elnök csütörtök késő este érkezett a Majna-parti városba, ahol részt vesz az 1956-os magyarországi forradalom ötvenedik évfordulójával kapcsolatos ünnepi megemlékezésen. A szombati rendezvényre a német demokrácia, illetve a parlamentarizmus jelképének számító Paulskirchében kerül sor, s Sólyom László mellett beszédet mond Helmut Kohl egykori kancellár is.

Az ünnepség fő védnöke Roland Koch Hessen tartomány miniszterelnöke, a tulajdonképpeni meghívó ugyanakkor a Németországi Magyar Szervezetek Szövetsége (BUOD).

A Németországban élő magyarok számát Klement Kornél, a BUOD elnöke az MTI-nek nyilatkozva mintegy százhúszezerre becsülte. Elmondta, hogy szerte az országban mintegy ötven magyar szervezetet tartanak nyilván, s közülük körülbelül a fele tagja a szövetségnek. A BUOD legfontosabb feladatának a németországi magyar élet erősítését, a szórványban élő magyar szervezetek közötti kapcsolatok elősegítését, valamint a különböző német, illetve magyar fórumokon a németországi magyarok képviseletét tekinti.

Klement Kornél hangsúlyozta, hogy a magyar köztársasági elnök látogatását az itteni magyarság körében óriási érdeklődés előzte meg, s Németország mintegy húsz városából érkeznek magyar képviselők a frankfurti rendezvényekre, különös tekintettel a szombati, 1956-os évfordulós megemlékezésre.

A pénteki nap fő eseménye azonban az államfő díszdoktorrá avatása a tekintélyes Goethe egyetemen, ahová Sólyom László ismerősként tér vissza. Egykori Humboldt-ösztöndíjasként ugyanis már a nyolcvanas évek végén előadásokat tartott az egyetemen, s akkor kötött szoros barátságot Spiros Simitis professzorral, aki az elnök díszdoktori laudációját tartja.

Az államfő látogatása egyébként a fő eseménye az 1956-os forradalom évfordulójával kapcsolatos, németországi megemlékezéseknek, amelyekre kezdettől fogva határtalan rokonszenv, jelentős érdeklődés és szinte példaméltóan méltóságteljes ünneplés nyomta rá bélyegét.

A német parlament, a Bundestag csütörtökön emlékezett meg 1956-ról, kiemelve a magyar felkelés szerepét a későbbi kelet-európai rendszerváltásokban, illetve a német újraegyesítés megvalósításában. Nem véletlenül idézte 1956 kapcsán is Norbert Lammert, a Bundestag elnöke Helmut Kohl korábbi kancellárnak azt a híressé vált mondatát, hogy Magyarország ütötte ki az első téglát az egykori berlini falból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek