Élesen bírálják a határkerítést Mexikóban
Élesen bírálták csütörtök este a mexikói vezetők George Bush amerikai elnök által aláírt törvényt az Egyesült Államok mexikói határán létesülő 700 mérföld hosszú kerítés építéséről, amely - washingtoni elképzelések szerint - visszaszorítaná az illegális bevándorlást és a kábítószer csempészetet.
Dátum: 2006-10-27 09:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66510
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:37.685425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vicente Fox leköszönő mexikói elnök szerint a törvény szégyenteljes, és a kerítés nem fogja megakadályozni azt, hogy mexikóiak milliói induljanak északra munkát keresni. Felipe Calderón megválasztott mexikói államfő - aki december 1-én lép hivatalába - elődjéhez hasonlóan elítélendőnek mondta a törvényt, amely elfogadása szerinte "sajnálatraméltó, haszontalan és drága" döntés volt. Calderón ugyanolyan hibásnak tartja a kerítés építését, mint hajdan a berlini fal létesítését.
Luis Ernesto Derbez Bautista külügyminiszter "frusztráció napjának" nevezte csütörtököt, tárcája pedig közleményében úgy foglalt állást, hogy a kerítésépítés kárt okoz a kétoldalú kapcsolatoknak, illetve kedvezőtlen hatással lesz az Egyesült Államok és más latin-amerikai országok kapcsolatára is.
A Bush által aláírt törvény szerint kamerákat és földbe telepített érzékelőket is elhelyeznek majd a megerősített, kettős vonalú kerítésnél, amelynek mentén felderítő robotrepülőgépek fognak járőrözni. Kalifornia, Arizona, Új-Mexikó és Texas szövetségi államoknál zárják le az összesen 2100 mérföldes mexikói határszakasz egyharmadát. Az amerikai határőrizeti szervek számára - hatáskörüket kibővítve - lehetővé teszik, hogy akár erőszak alkalmazásával megállítsák az ellenőrzést elkerülő, határon átszáguldó járműveket. A törvény amerikai bírálói szerint a kerítés nem lesz hatékony, különösen a távol eső sivatagi részeken nem lesz képes megvédeni az emigránsokkal szemben az Egyesült Államokat.
MTI - fidesz.hu