A sajtószabadság megsértése miatt tiltakozik az MPME
Nyílt levélben tiltakozott Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitánynál a Magyar Polgári Média Egyesület, mert a rendőrség emberei nem engedtek közterületen forgatni két tévéstábot; a nyílt levelet a BRFK hivatalvezetője pénteken vette át.
Dátum: 2006-10-27 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:42.539128, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hős Gábor, a Magyar Polgári Média Egyesület vezetője a Rendőrségi Igazgatási Központ előtt azzal indokolta az újságíróknak a nyílt levél megírását, hogy csütörtökön két rendőr a VIII. kerületben megakadályozta, hogy a lengyel közszolgálati televízió és a Hír TV munkatársai forgassanak.
A rendőrök arra hivatkoztak, hogy a budapesti főkapitány rendelete szerint nem lehet Budapest területén, közterületen forgatni a főkapitány engedélye nélkül - mondta, hozzátéve: ez ellen tiltakoznak akciójukkal.
A nyílt levélben egyebek mellett az szerepel: senkinek nincs joga ahhoz, hogy Budapesten, közterületen a forgatást megtiltsa. Így a rendőrök megsértették a sajtószabadság általános elvét, a médiatörvényben biztosított tájékoztatási jogot, amikor nem engedték, hogy a stábok azzal a jezsuita szerzetessel készítsenek interjút, akit - a nyílt levél szerint - a rendőrök "október 23-án teljesen jogtalan és brutális módon bántalmaztak".
Emellett felszólítják a rendőröket, hagyjanak fel antidemokratikus cselekedeteikkel és térjenek vissza a törvényesség korlátai közé.
A nyílt levelet Rizmann Anikó, a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője vette át.
MTI - fidesz.hu