'56 egyháztörténeti esemény is - konferencia Debrecenben
1956 magyar és európai egyháztörténeti eseménnyé is lett - mondta Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök pénteken Debrecenben A Magyarországi Református Egyház az 1956-os forradalom és szabadságharc idején címmel rendezett konferencián.
Dátum: 2006-10-27 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66529
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:43.460418, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Előadásában Bölcskei Gusztáv felidézte Walter Lüthi svájci református lelkipásztornak a berni székesegyházban 1956. november 6-án, a magyar forradalom emlékére rendezett istentiszteleten elmondott prédikációját.
E prédikáció - amelyet kötetben is megjelentettek az idei évfordulóra - az európai református keresztyén szolidaritás jegyében foglalkozott '56-tal - mondta a püspök. Hozzátette: az igehirdetést bejuttatták Magyarországra is, amely titokban fordított és másolt irat formájában egyfajta egyházi szamizdatként terjedt, elsősorban lelkipásztorok terjesztettek egymás között.
1956-ban a szolidaritás több más formája is megmutatkozott, például osztrák, svájci, német, holland, dán, finn, amerikai segélyszervezetek gyűjtésein keresztül - mutatott rá. Az első komoly pénzügyi adományt 1956 decemberében az ír presbiteriánus egyház juttatta Magyarországra.
Tájékoztatott arról is, hogy az évfordulón megjelentették az 1956-ban Magyarországon egyetlen protestáns középiskolaként működő debreceni református gimnázium dokumentumgyűjteményét. Ebből nyomon követhető, hogy az intézményben a református egyházban nagy hagyományokkal rendelkező önképző körök megalakításával "védték ki" a DISZ, illetve a KISZ helyi szervezeteinek megalakítását.
A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke végezetül bibliai párhuzamot említve azt mondta, a 7x7 évet követő esztendő, vagyis az 50. év a nagy elengedés, a nagy fellélegzés esztendeje.
"1956 ötvenedik évfordulója minden volt, csak nem nagy fellélegzés" - tette hozzá Bölcskei Gusztáv, kifejezve reményét, hogy előbb-utóbb azzá válik az egyházon belül és az egyházon kívül egyaránt.
A debreceni konferencián előadások hangzottak el a református egyháznak az ötvenes években betöltött szerepéről, a forradalom vidéki egyházi eseményeiről, valamint az emlékezés-megbékélés-megbocsátás összefüggéseiről.
MTI - fidesz.hu