Kemény érdekérvényesítést az EU-csatlakozás során!
A Fidesz azt várja a kormánytól, hogy az uniós tárgyalások utolsó szakaszában határozottan és keményen érvényesítse az ország érdekeit - nyilatkozta hétfőn Szájer József, a Fidesz - Magyar Polgári Párt Külügyi kabinetjének vezetője, miután a pártok tájékoztatást kaptak a Külügyminisztériumtól az uniós csatlakozási tárgyalások részleteiről.
Dátum: 2002-11-25 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:47.111650, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés fideszes alelnöke leszögezte: a magyar kormánynak nem szabad engednie az unió nyomásának a tárgyalások mielőbbi lezárására anélkül, hogy az ország számára fontos kérdésekben érdemi elmozdulás történne.
A fontos kérdések közé sorolta a politikus többek között a közvetlen agrárkifizetések és a védzáradék ügyét. Szájer József elmondta, annak érdekében, hogy a mezőgazdasági közvetlen kifizetések ügyében jobb pozíciókat lehessen elérni, szükség lehet a tíz tagjelölt ország közötti konzultációra.
Hozzátette: a Fidesz támogatja a kormánynak a versenyfejezeti tárgyalásokon képviselt álláspontját, amely a Magyarországon befektető külföldi cégek adókedvezményeinek megőrzését célozza.
Szájer József kijelentette, a Fidesz fontosnak tartja, hogy az Európai Unió Bizottságának intézményeiben és apparátusában minél több magyar tisztségviselő dolgozzon majd.
A külügyminisztériumi konzultáción a Fidesz ismét felajánlotta nemzetközi kapcsolatait. Hozzáfűzte: ehhez elvárják, hogy a tárgyalások állásáról rendszeres tájékoztatást kapjanak, s a csatlakozási tárgyalások végső szakaszában nagyon fontosnak tartja a pártok közötti intenzív egyeztetést.
A politikus szerint az új kormány megalakulása óta a pártok - bár többször kérték - most kaptak először érdemi tájékoztatást a Külügyminisztériumtól a tárgyalások állásáról.
MTI - fidesz.hu