Tizenkét településen lesz megismételt választás vasárnap
Tizenkét településen tartanak megismételt választást vasárnap; ebből egy kisebbségi voksolás lesz, Albertirsán - közölte az MTI-vel az Országos Választási Iroda (OVI) pénteken.
Dátum: 2006-10-27 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66551
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:50.217233, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tíz polgármestert választanak, továbbá kislistákra voksolhatnak október 29-én a helyi választók. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kéked településen szavazók még a megyei közgyűlés összetételét is befolyásolhatják a vasárnapi megismételt választáson. Az OVI tájékoztatása szerint a választásokat a többi között jogosulatlan szavazás, összeférhetetlenség, ruhaosztás, kampánycsendsértés miatt kell megismételni. A Somogy megyei Pamukon például, ahol egyetlen szavazat döntött a két polgármesterjelölt között, a választást azért kell megismételni, mert az urnás szavazást kérők közül ketten nem tudták leadni a voksukat, noha szándékukat jelezték. A választási törvény értelmében akkor ismételtethető meg a választás, ha a választási bizottság, illetve a bíróság olyan jogszabálysértést állapít meg, amely érdemben befolyásolhatta az eredményt. A választást 30 napon belül kell megismételni.
Baranya megyében, Baranyaszentgyörgyön polgármester-választás lesz. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kékeden polgármestert, kislistán települési képviselőket választanak. A Hajdú-Bihar megyei Balmazújvárosban polgármestert és két választókerületben képviselőtestületi tagot, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nagyivánban és Tiszabőn polgármestert választanak a jogosultak.
A legtöbb megismételt választást Pest megyében tartják: Albertirsán cigány kisebbségi képviselőket, Budakalászon képviselőket, Kerepesen, Vasadon és Valkón polgármestert, utóbbi településen még kislistán képviselőket is választanak. Pamukon és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rohodon polgármesterekre szavazhatnak a választópolgárok a megismételt szavazáson.
MTI - fidesz.hu