A miskolci alpolgármester menesztését szorgalmazza a Fidesz
Miskolc egyik MSZP-s alpolgármesterének, Orosz Lajosnak a menesztését szorgalmazza a Fidesz miskolci önkormányzati képviselőcsoportja - erről az ellenzéki párt közleményben tájékoztatta az MTI-t pénteken.
Dátum: 2006-10-27 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66555
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:51.409766, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint Orosz Lajos alpolgármestert a bíróság vállalkozási tevékenységével összefüggésben szándékos bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen elítélte.
Miskolc közvéleménye az önkormányzat alakuló ülésén szembesült azzal az "eddig titokban tartott megdöbbentő körülménnyel", hogy Orosz Lajos alpolgármestert a Miskolc Városi Bíróság jogerősen elítélte - tartalmazza a közlemény.
Az elmarasztaló ítélet ellenére Káli Sándor polgármester támogatta Orosz Lajos alpolgármesterré választását, és az azóta eltelt időszakban sem tett semmit a jogsértő tisztségviselő elmozdítására.
"Nyomatékkal hangsúlyozzuk, hogy az alpolgármesteri tisztség olyan fontos közbizalmon nyugvó pozíció, melyet csak feddhetetlen erkölcsi és jogi múlttal bíró személyek tölthetnek be, (...) a közpénzek felett csak olyan tisztségviselő rendelkezhet, aki maga is teljesítette a köz felé meglévő kötelezettségeit és nem követett el szándékos bűncselekményt" - áll a Fidesz-frakció közleményében.
A fentiek ismeretében határozottan felszólítjuk Káli Sándor polgármestert, hogy kezdeményezze alpolgármestere leváltását, és arra alkalmas személyt jelöljön a pozíció betöltésére - olvasható a Fidesz városi elnöke és önkormányzati frakcióvezetőjének közleményében.
Káli Sándor az MTI megkeresésére a városháza szóvivője útján azt közölte: miután az ügy a miskolci önkormányzat októberi alakuló ülésén vetődött fel, álláspontját majd a november 9-i következő közgyűlésen fejti ki.
Orosz Lajost az MTI nem tudta elérni.
Információk szerint az alpolgármester vállalkozása 2002-ben nem fizetett társadalom- és egészségbiztosítási járulékot.
MTI - fidesz.hu