Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Amerikai szakértők alaposan melléfogtak észak-koreai jóslatukkal

Az amerikai kormány szakértői alaposan melléfogtak, amikor 1997-ben azt jósolták, hogy az észak-koreai gazdaság válságos állapota miatt Kim Dzsong Il rendszere öt év alatt összeomlik - írta a The New York Times pénteken.


Dátum: 2006-10-27 16:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66559
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:52.632430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A legfőbb amerikai kémszervezet, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy nyilvánosságra került, mindeddig titkos dokumentumából derült ki: egy kormányzati és külső elemzőkből álló csoport akkor arra a következtetésre jutott, hogy az elszigetelt, nincstelen dél-ázsiai ország a gazdasági csőd szélére jutott. Az amerikai elemzők úgy ítélték meg, a megfordíthatatlan gazdasági válságfolyamat következtében Észak-Korea politikai rendszere "felrobban", a kommunista vezetés legfeljebb öt évig maradhat hatalmon. Ma, csaknem egy évtizeddel később már világos, hogy a CIA megrendelésére készült szakértői elemzés következtetése hamis volt. Ez pedig azt mutatja, mennyire tévesen ítélték meg Washingtonban a phenjani rezsim működését - írta a The New York Times.

A lap szerint a felderítő szolgálatok számára máig Észak-Korea az egyik legkeményebb dió, az amerikai hírszerző szervezetek "csekély haladást értek el azon a téren, hogy kémeket juttassanak az országba, akik kormánytitkokat lophatnának el". A nyilvánosságra került dokumentum azért különösen riasztó, mert a CIA vezető elemzőinek, a Pentagon szakértőinek, valamint akadémiai tudósoknak a melléfogásáról tanúskodik. "Mindenki alulbecsülte az észak-koreai rezsim hatalmon maradási esélyeit" - nyilatkozott Wendy Sherman, aki az 1990-es évek végén a Clinton-kormány Észak-Korea-politikáját koordinálta.

A Clinton-kormányzat 1994-ben a Phenjannal folytatott nukleáris párbeszédben állítólag "könnyű szívvel" ígért könnyűvizes reaktorokat az észak-koreai atomprogram leállításáért cserébe. Washington ugyanis meg volt győződve, hogy mire valóra kellene váltania ígéretét, Kim Dzsong Il állami vezető már nem lesz hatalmon. Az újság szerint az ország gazdasága az utóbbi években stabilizálódott, nem utolsósorban a Kínából és Dél-Koreából származó humanitárius segélyeknek köszönhetően. A CIA téves értékelése Észak-Koreáról felidézi a kémszervezet korábbi látványos kudarcát, amikor az 1980-es évek végén nem tudta felmérni, milyen gyorsasággal omlik majd össze a Szovjetunió.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek