Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felrobbantottak két síita mauzóleumot Irakban

Szélsőségesek felrobbantottak pénteken két iraki mauzóleumot, amelyet a síiták szent helyként tartanak számon - közölte a rendőrség.


Dátum: 2006-10-27 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66568
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:55.624860, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Iszmáil sejk és Mahaszin sejk mauzóleumát röpítették a levegőbe a fővárostól 220 kilométernyire északra fekvő Dakukban. A kettős robbantásról beszámoló kirkuki rendőrség szóvivője "a másokat hitetlennek nyilvánító" szunnita szélsőségeseket tette felelőssé a támadásért. A radikális szunnita muzulmánok elutasítják a szentek imádását, amit a síiták gyakorolnak. Dakukban szunnita és síita arabok mellett kurdok és türkmének is élnek. Tavaly februárban támadás- és megtorlássorozatot váltott ki két fontos síita mauzóleum elleni merénylet az észak-iraki Szamarra Aranymecsetjében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek