Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gregor József fájdalmas űrt hagyott hátra

A magyar komolyzenét pótolhatatlan veszteség érte Gregor József halálával. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség részvétét fejezi ki mind a családtagoknak, mind pedig az opera szerelmeseinek, akik számára Gregor József halála fájdalmas űrt hagyott hátra.


Dátum: 2006-10-27 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:57.048206, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gregor József elkötelezett művész volt, olyan elkötelezetett művész, aki tisztában volt azzal, hogy a tehetség nemcsak adottság, de kötelezettség is. Kötelezettség a nemzetet érintő nagy kérdésekben való állásfoglalásra. Gregor József saját bevallása szerint baloldali elkötelezettségű volt, amikor azonban a határon túli magyarság kérdése került elő, nem bal- és jobboldal, hanem nemzeti elkötelezettség alapján döntött. A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség országgyűlési képviselőcsoportja és elnöksége nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy ha csak egy rövid ideig is, Gregor Józseffel egy célért küzdhetett.

Dr. Navracsics Tibor

frakcióvezető

Kapcsolódó elemek