A jogszabályi kötelezettségnek eleget tett a Magosz
A Magosz pénteken közleményt juttatott el az MTI-hez, melyben azt írja, a rendőrség műveleti területre való hivatkozása, illetve a műveleti terület fogalmának összemosása a közterület fogalmával ellentétes a gyülekezési törvényben meghatározott rendelkezéssel.
Dátum: 2006-10-27 19:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66574
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:57.345930, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Budai Gyula, Péter Mihály, valamint Obreczán Ferenc által jegyzett dokumentum idézi a gyülekezési törvényt, amelyben az áll, hogy a "közterület mindenki számára korlátozás nélkül igénybe vehető terület, út, utca, tér". A műveleti terület rendőrségi szakzsargon, semmilyen jogszabályi rendelkezésben nem található, tehát az erre való hivatkozás ellentétes az Alkotmányban foglaltakkal is - olvasható a dokumentumban.
A kommüniké aláírói hivatkoznak arra a törvényre is, mely szerint "a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon kinyilváníthatják". Hozzáfűzték, annak a jogszabályi kötelezettségnek is eleget tett a Magosz, mely szerint a rendezvény megtartását legalább három nappal az esemény előtt be kell jelenteni az illetékes rendőrkapitányságnak.
Budai Gyula, a Magosz demonstrációs bizottságának elnöke a hvg.hu-nak a nap folyamán úgy nyilatkozott: hogy a gazdák nem kérnek az erőszakos cselekedetekre hajlamos szélsőjobb támogatásából, de magyar állampolgárként őket is érinti a receptdíj, a vizitdíj, a gázáremelés, és a felsőoktatási tandíj ügye. "Ezért aki ezekkel kapcsolatos elégedetlenségét fejezi ki, azt a gazdák is maguk közé fogadják a téren" - tette hozzá.
MTI - fidesz.hu