Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Charles Simonyi március 9-én utazik az űrbe

Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztő mérnök a világ ötödik űrturistájaként március 9-én utazik a Nemzetközi Űrállomásra egy Szojuz orosz űrhajó fedélzetén - jelentette be az utat amerikai részről szervező Space Adventures cég.


Dátum: 2006-10-27 21:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66580
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:55:59.075933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Simonyi két asztronauta társaságában utazik a Föld körül 350-400 kilométeres magasságban keringő űrállomásra, hogy nyolc napig élvezze az űrrepülést. Utazásának és kiképzésének ára 20-25 millió dollár." Amerikaiként fogok utazni, de világos, hogy a repülés alatt el kell, hogy ismerjék magyar származásomat" - mondta október elején Washingtonban, amikor átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetést, amelyet kimagasló programfejlesztői munkásságáért, valamint az amerikai Magyarország-kép építése terén szerzett érdemeiért adományoztak neki.

Az 58 éves Simonyi ideje döntő részét a Moszkva melletti Csillagvárosban, felkészülésre fordítja, nagyon sokat tanul, egyebek között oroszul is. A személyére szabott űrruhát január 10-én próbálhatja fel. A milliárdos mérnök Seattle-ben, helyi idő szerint csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy webes naplót fog vezetni élményeiről. "Mindenkivel meg szeretném osztani, amit tanulok, különösen a gyerekekkel" - mondta. Elmondta, hogy bár segíteni fog bizonyos tudományos kísérletek végrehajtásában, alapvetően nem lesz semmi feladata, figyelni fogja a külvilágot az ablakon keresztül és fotókat készít majd.

Charles Simonyi a 2001-ben elhunyt Simonyi Károly professzor fia, a Microsoft szoftverfejlesztésének volt irányítója és Bill Gates korábbi közvetlen munkatársa. Budapesten született 1948-ban, és 17 évesen disszidált az Egyesült Államokba. Nevéhez fűződik az első úgynevezett alakhű (wysiwyg) szövegszerkesztő megalkotása, és a Microsoftnál ő irányította a Word és az Excel programok fejlesztését.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek