Irán megkezdte az urándúsítást
Hivatalosan is megerősítette szombaton Irán, hogy megkezdte az urándúsítást a második centrifugasoron.
Dátum: 2006-10-28 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66590
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:02.040967, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mohammed Gannad, az ország nukleáris kutatásért és fejlesztésért felelős helyettes vezetője elmondta, hogy a második centrifugasor az Irán középső részén lévő Natanz város közelében található létesítményben van, és az azon előállított anyagot elraktározták. Az elmúlt két hétben végzett kísérletek teljessé teszik a szakértők eddigi kutatásait és megnyitják az utat az ipari léptékű dúsítás előtt. Teherán kitart amellett, hogy atomprogramja kizárólag békés célokat szolgál, de a nagyhatalmak attól tartanak, hogy idővel atomfegyver gyártásba kezd.
Az ISNA félhivatalos diákhírügynökség pénteken név nélkül idézett forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy Irán a natanzi létesítményben megkezdte az uránhexafluorid-gáz befecskendezését a második centrifugasorba, és sikeres dúsítási eredményeket ért el. A jelentés szerint a centrifugasort két hete helyezték üzembe, s a múlt héten fecskendezték be a gázt. Az ISNA jelentése szerint a második centrifugasor révén Irán urándúsító kapacitása megkétszereződött.
MTI - fidesz.hu