Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A megszorító intézkedések ellen emeltek szót

Ha a feketegazdaság nem lenne ilyen "falánk", nem kellett volna a megszorító intézkedéseket meghoznia a kormánynak - jelentette ki Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke az érdekképviseletek szombat délelőtti demonstrációján az Alagút előtt.


Dátum: 2006-10-28 13:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66598
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:04.442056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szónokok az Alagút bejáratánál felállított hatalmas "Feketegazdaság" feliratú, fekete transzparens előtt beszéltek. A feketegazdaságot jelképező transzparenst lerántották az Alagút bejárata elől, mondván, ez azt jelképezi, hogy már látszik a fény az alagút végén.

Gaskó István az összegyűlt mintegy ezer ember előtt arról beszélt, hogy a kormányzatot és a munkaadókat egy asztalhoz kell kényszeríteni. Hangsúlyozta, hogy a fekete- és szürkegazdaság kifehérítéséből származó források elegendőek lennének a szükséges béremelésekre, és nem kellene több ezer közszolgálati dolgozót elbocsátani. Kónya Péter, a Liga Szakszervezetek társelnöke, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke azt mondta, hogy a rendszerváltás óta semmi sem változott, továbbra is a pártkasszákba és mások zsebébe megy a pénz. A nagy számban megjelent tűzoltókon, börtönőrökön, határőrökön, vámosokon, és polgári védelmiseken kívül külön köszöntötte azokat a rendőröket is, akik az elmúlt hetek tüntetéseire tekintettel nem csatlakoztak a tüntetőkhöz, ám levelükben támogatták a demonstráció céljait, és biztosították a rendezvény zavartalan lebonyolítását.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke beszédében azt javasolta a kormánynak, hogy térjenek vissza a valódi egyeztetéshez, mert azok, akik itt ma összegyűltek, nem az utcán kívánnak megoldást találni a problémákra. "Ennek a demonstrációnak az is a célja, hogy a kormányt megpróbáljuk rákényszeríteni: vonja vissza a megszorító csomagot, ami tovább növelheti a számát a jelenlegi szegénységben élő mintegy 1,5 millió embernek" - emelte ki a szervezet elnöke.

A tüntetők több transzparenst is felmutattak, melyeken például "A minimálbéren tartásunk beérett, mit akarsz még Feri?", "A feketegazdaságot nyomorgasd, ne a dolgozókat!", "Mi a macskákon is segítünk, rajtunk a kutya sem segít!" szövegek voltak. A rendezvény fél egykor véget ért, a demonstrálók békésen elvonultak a Lánchídon keresztül Pestre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek