Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A polgári demokraták sikerét hozta a szenátusi választás Csehországban

A Polgári Demokratikus Párt (ODS) nagy sikerét hozta a részleges szenátusi választás Csehországban.


Dátum: 2006-10-28 16:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66610
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:08.470001, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szombaton délután zárult második forduló nem hivatalos, de már végleges eredményéből kiderült, hogy a 27 szenátori bársonyszékből az ODS 14 mandátumot szerzett, míg a nagy rivális, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) hatot. A két nagy párton kívül még a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) négy, míg a kisebb pártok három mandátumot szereztek. Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), bár a második körben három jelöltje volt, nem szerzett újabb szenátori mandátumot.

A választók a 81 tagú parlamenti felsőház egyharmadáról döntöttek. A szenátori mandátum hat éves, s a folyamatosság érdekében kétévente megújul a testület egyharmada. A mostani választás eredménye alapján a Polgári Demokratikus Pártnak 41 mandátuma van a felsőházban, ami 81 tagú testületben egyszerű többséget jelent. Az eddigi helyzethez képest az ODS-nek néggyel, míg a CSSD-nek öttel lesz több szenátora a parlamenti felsőházban. A két nagy pártnak együttesen most úgy a képviselőházban, mint a szenátusban is háromötödös, alkotmányozó többsége van, ami elméletben lehetővé teszi, hogy közös erővel módosítsák a választási törvényt. A választási részvétel igen alacsony, mindössze 20,7 százalékos volt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek