Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbia az alkotmányáról szavaz

Szerbiában folytatódott vasárnap a Szerbia alkotmányáról szóló, kétnapos népszavazás.


Dátum: 2006-10-29 10:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66622
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:12.130810, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Amennyiben megfelelő számú szavazó mond igent az alkotmány elfogadásáról szóló kérdésre, amely Koszovó tartományt az ország elidegeníthetetlen részének tekinti, Szerbiának 103 év után ismét lesz saját alkotmánya. Az utolsó szerb alkotmányt még 1903-ban fogadták el, s azt a Szerb-Horvát-Szlovén királyság, illetve - az összetételét, területi kiterjedését tekintve többször változó - Jugoszlávia alkotmányai követték.

Ahhoz, hogy az utolsó jugoszláv - még 1990-ben Slobodan Milosevic egypárti rendszere idején elfogadott - alaptörvényt felválthassa a demokratikus, többpárti Szerbia alkotmánya, szigorú feltételnek kell teljesülnie: a szavazásra jogosultak 50 százalékának plusz egy főnek, vagyis 3 319 693 embernek az igenlő voksa kell hozzá. Az első, szombati szavazási napon a választási bizottság közlése szerint a szavazóknak mindössze 17,81 százaléka járult az urnákhoz.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek