Gázömlés Debrecenben - állnak a vonatok, kiköltöztetett lakók
Gázömlés történt vasárnap délelőtt Debrecen belvárosában - tájékoztatta az MTI-t a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
Dátum: 2006-10-29 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66630
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:14.599090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kozma Imre százados elmondta: a Záhony-Budapest vasútvonal mellett a csapókerti állomás közelében egy munkagép elszakította a gázcsövet. A gázömlés és a robbanásveszély miatt a vasúti felsővezetéket áramtalanították, a vonatok jelenleg állnak a vasúti pályán. Mivel a gázömlés mintegy három méterre van a lakóházaktól, a környező hat családi házból 23 személyt kiköltöztettek; ők a szomszédoknál, ismerősöknél vannak elhelyezve.
A katasztrófavédelem vegyi felderítő mérő kocsija a helyszínen tartózkodik. A balesetet okozó munkagépet nem tudták eltávolítani, de a vezetőjének el kellett hagynia a területet, amit ötven méteres körzetben lezártak. A gázművek szakemberei most azon dolgoznak, hogy elzárják a gázt a környéken - mondta a katasztrófavédelem ügyeletese.
MTI - fidesz.hu