Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sólyom: Az Unió feladata, hogy mindenkinek a jogait megvédje

Sólyom László köztársasági elnök részt vesz Kassán a II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai földi maradványai hazahozatalának és újratemetésének 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken.


Dátum: 2006-10-29 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66639
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:17.542040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Délben szentmisét tartottak a kassai dómban, ahol II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és a bujdosó társak hamvai pontosan száz éve nyugszanak. A fejedelem emlékére celebrált szentmisén részt vett Sólyom László köztársasági elnök, aki ezt megelőzően emlékbeszédében elmondta: a Rákóczi szabadságharc egyik nagy tanulsága, hogy mint annakidején együtt kiálltunk értékeinkért, úgy kell ma az Unión belül is hasonló értékeket érvényesítenünk. Az Európai Unió ugyanis nemcsak gazdasági közösség, hanem az értékek és a jogok közössége is. Feladata, hogy ezen belül mindenkinek a jogait megvédje.

- Míg Rákóczi idejében nem volt nemzetiségi kérdés, ma minden hetedik uniós polgár kisebbségben él hazájában, így mindenkinek joga van saját nyelvéhez és történelméhez - mondta a köztársasági elnök, aki ezt megelőzően találkozott a történelmi városházán Kassa polgármesterével és az MKP vezetésével is.

A Rákóczi emlékvonat, amely korhűen felidézi a száz évvel ezelőtti pillanatot, amikor Rákócziék hamvait hazaszállították Kassára, délután indul vissza Budapestre.

Magyar Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek