Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Félpályás útlezárás Cinkota és Nagytarcsa között

Félpályás útlezárással tüntetés kezdődött vasárnap délután Budapest határában a Cinkotát Nagytarcsával összekötő úton, ahol alkalmi civil szerveződésben összesen 12 autó sorakozott fel.


Dátum: 2006-10-29 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66642
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:18.489831, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tüntetők szóvivője, Gyopár Ernő az MTI-nek elmondta: az akcióval Gyurcsány Ferenc lemondását szeretnék elérni, mert álláspontjuk szerint elfogadhatatlan, hogy ő irányítsa az országot. A demonstrációt bejelentették a rendőrségen, s ennek értelmében, a halottak napját leszámítva, két héten át minden délután három óra és öt óra között megismétlik a tüntetést. A félpályás útlezárás következtében hosszú kocsisor alakult ki mindkét irányban, de rendzavarásra nem került sor.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek