Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Endeavour összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással

Az Endeavour amerikai űrsikló hét főnyi legénységgel közép-európai idő szerint kedden éjszaka sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással (ISS). A 100 tonna tömegű űrsikló lassan közeledett a 200 tonna tömegű űrállomáshoz, majd sikeresen végrehajtották a dokkolást, miközben másodpercenként nyolc kilométeres sebességgel haladtak a Csendes-óceán fölött.


Dátum: 2002-11-26 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6087
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:50.056576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Endevaour hétfős legénysége közül hárman, az amerikai Kenneth Bowersox és Don Pettit, illetve az orosz Nyikolaj Budarin több hónapra az űrállomáson marad, felváltva az orosz Valerij Korzunt és Szergej Trescsovot, valamint az amerikai Peggy Whitsont, akik már június óta az űrállomáson dolgoznak, és az űrsiklóval visszatérnek a Földre.

Az Endeavour visszaindulását december 4-ére tűzték ki. A Föld körül 400 kilométeres magasságban a Föld körül keringő űrállomáson addig is valamennyi űrhajós számára egy hetes közös munka kezdődik, amelynek során háromszor is külső űrszerelési munkálatokat végeznek. Felszerelik az űrbázis újabb - 13,7 méter hosszú, 4,6 méter széles, 4 méter magas - a P1 jelzésű, szerkezeti elemét. Elkészítése 390 millió dollárba került. Az alumíniumból készült, földi körülmények között 12 477 kilogramm súlyú P1 elemmel majdnem negyvenegy méteres bővül az űrállomás rácsos tartószerkezete. Mobile Transporternek, a bázis "űrvasútjának" a pályahossza is megnő az új elem révén. Az űrsikló vasárnap hajnalban indult a Nemzetközi Űrállomás felé, az eredetileg kitűzött időponthoz képest csaknem háromhetes késéssel, mivel technikai hibák és a kedvezőtlen időjárás miatt többször elhalasztották a startot. Bowersox szerint az első búcsú a családjától nagyon megindító volt, de a harmadiknál már mindenki csak azt találgatta, vajon most már tényleg elindul-e.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek