Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

50 éve szabadították ki Mindszenty Józsefet

Ötven esztendeje, 1956. október 30-án este Pálinkás Palavicsini Antal őrnagy vezetésével a közeli rétsági laktanya katonái kiszabadították felsőpetényi rabságából Mindszenty József bíborost.


Dátum: 2006-10-29 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66645
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:19.430590, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma mindenki tudja, hogy ő nem küzdött a szabadulásáért, hogy elhagyhassa a fogságot, ő nem ragadta meg az első alkalmat - mondta Erdő Péter bíboros-prímás, Esztergom-budapesti érsek az ünnepi szentmisén, ezzel arra is utalva, hogy a hercegprímást már 28-án ki akarták szabadítani a felsőpetényiek, de a felfegyverzett ÁVH-sok ezt megakadályozták.

Aztán Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal vezetője érkezett rendőrök, valamint szovjet katonák kíséretében, hogy Budapestre vigyék Mindszentyt. Ő azonban nem volt hajlandó elhagyni eddigi kényszerlakhelyét. Palavicsini őrnagynak viszont azt mondta 30-án: veletek megyek. Vajon mi lehetett az az erő a katonain túl, ami kiszabadított Mindszentyt egyéves felsőpetényi fogságából.

Erdő Péter szerint a szeretet és az, hogy úgy emlékeztek rá, mint aki megérdemli a szabadságot. Tehát őt hívták, őrá úgy érezték, hogy szükség van, talán éppen erkölcsi értelemben. És ez volt az, amit megérzett abban a pillanatban, amikor már tényleg a szabadságra akarták hívni - mondta a bíboros.

Magyar Rádió - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek