Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltűnt amerikai fegyverek

Nyoma veszett az amerikai hadsereg által az iraki biztonsági erők felszerelésére vásárolt fegyverek közel huszonötöd részének, más harci eszközöket pedig alkatrészek vagy a műszaki-karbantartási leírások hiányában nem tudnak megjavítani - tárta fel egy amerikai kormányzati ellenőrzés.


Dátum: 2006-10-30 07:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66651
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:21.255759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az illetékes amerikai főellenőr vizsgálatának vasárnap Washingtonban nyilvánosságra hozott eredményei szerint az amerikai védelmi minisztérium nem tud elszámolni 14 030 lőfegyverrel. Ez közel négy százaléka azoknak a félautomata pisztolyoknak, gépkarabélyoknak, géppuskáknak, gránátvetőknek és egyéb harci eszközöknek, amelyeket a tárca 2003 végétől kezdett szállítani Irakba. A hiányzó fegyverek túlnyomó többsége - 13 180 darab - félautomata pisztoly.

Az eltűnt fegyvereknek nem lesz könnyű nyomára bukkanni. A társa illetékesei mindössze közel tízezer fegyver sorozatszámát jegyezték fel, azaz még a 3 százalékát sem vették lajstromba annak a 370 251 lőfegyvernek, amelyeket az irakiak támogatására az arab országba szállítottak - tűnt ki a dokumentumból.

A Pentagon 133 millió dollárt költött a fegyverek beszerzésére, amelyeket a bagdadi védelmi és belügyminisztérium alakulatainak kívánt átadni, hogy elősegítse az iraki közbiztonság megteremtését.

A jelentés szerint ma már deríthető ki, hogy a hiányzó fegyvereket valaha is kiosztották-e az iraki erőknek, amelyeknek egyéb gondok mellett a fegyverekhez szükséges alkatrészek és műszaki leírások, valamint a megfelelően kiképzett karbantartó személyzet hiányával is meg kell küzdeniük.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek