Ötven éve volt a Köztársaság téri pártház ostrom
Ma ötven éve, hogy 1956. október 30-án, kedden délelőtt a Budapesti Pártbizottság Köztársaság téri székházát megostromolták a felkelők, s mintegy háromórás harc után elfoglalták.
Dátum: 2006-10-30 08:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66653
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:21.838648, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nap eseménye, hogy Nagy Imre rádióbeszédben bejelentette az egypártrendszer megszüntetését és a demokratikus koalíciós kormányzás felélesztését. A kormányon belül szűkebb kabinet létesült Nagy Imre, Tildy Zoltán, Kovács Béla, Erdei Ferenc, Kádár János, Losonczy Géza és a Szociáldemokrata Párt által később kijelölendő személy részvételével. Kádár János és Losonczy Géza államminiszteri tisztséget kapott a kormányban, amely elismerte a forradalom által létrehozott demokratikus, helyi önkormányzati szerveket.
A rádió e naptól Szabad Kossuth Rádió, illetve Szabad Petőfi Rádió néven sugározta adásait.
Dudás József fegyveres csoportja elfoglalta a Szabad Nép székházát és nyomdáját. Kiadta a Függetlenség című napilapot és huszonöt pontos kiáltványt tett közzé "Nem ismerjük el a jelenlegi kormányt" címmel.
Megjelent a Magyar Szabadság volt pártellenzéki újságírók: Gimes Miklós, Lőcsei Pál, Kende Péter, Fekete Sándor, Molnár Miklós szerkesztésében. Ugyancsak megjelent a honvédség új lapja, a Magyar Honvéd.
Újjáalakult a Független Kisgazdapárt Ideiglenes Bizottsága és bizalmáról biztosította Kovács Bélát. Újjáalakult a Szociáldemokrata Párt, elnöke Kéthly Anna lett. Erdei Ferenc bejelentette a Nemzeti Parasztpárt újjáalakítását.
Nagy Imre miniszterelnök Király Bélát megbízta azzal, hogy az általa vezetett Forradalmi Karhatalmi Bizottság szervezze meg az új karhatalmat.
Kedden este 22 órakor a honvédség rétsági alakulata Pálinkás (Pallavicini) Antal őrnagy vezetésével a kormány utasítására felsőpetényi háziőrizetéből kiszabadította Mindszenty József hercegprímást. Nagy Imre miniszterelnöki minőségében hivatalosan is rehabilitálta Mindszentyt.
A börtönökben megkezdődött a politikai foglyok kiszabadítása. Később közzétett hivatalos adatok szerint a következő napokban 3.324 politikai foglyot bocsátottak szabadon.
MTI - fidesz.hu