Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bizonytalan a jövő évi költségvetés

Konzervatívnak semmiképpen nem nevezném a jövő évi költségvetést. Akkor lehet ugyanis konzervatívként jellemezni egy büdzsét, ha kiegyensúlyozott: ettől azonban mind a 2006-os, mind a 2007-es változat messze áll - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjújában Csaba László közgazdász, aki úgy tartja: ahogy haladunk előre az időben, egyre körvonalazódnak a bizonytalanságok, amelyek egy része az előző évi adatokból származik.


Dátum: 2006-10-30 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66658
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:23.377178, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Példaként említeném a sajtóban nemrég napvilágra került, százmilliárdos deficittöbblet-tévedést, melyet a Központi Statisztikai Hivatal a 2005-ös esztendőre vonatkozólag talált" - emelte ki.

A Közép-európai Egyetem professzora szerint elviekben további négyszázmilliárd forintos megszorításra lenne szükség ahhoz, hogy a pénzügyminiszter által beterjesztett számok megvalósulhassanak.

Ehhez képest sem a bevételi, sem pedig a kiadási oldalon nem erőteljesek az intézkedések. Mivel az áfához és a jövedéki tételekhez nem nyúltak, ezért a pluszbevételek forrása jórészt az infláció meglódulásának tulajdonítható - hangsúlyozta a szakember.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek