Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csakazértis a drog ellen

Harrach Péter közleményben kényszerült a szocialisták tudtára adni, hogy félremagyarázzák a büntető törvénykönyv módosítása kapcsán választóknak írt képviselői levelét. Ebben visszautasítja Juhász Gábor rosszindulatú megjegyzését, aki a felelős képviselői tájékoztatást megtévesztő, tudatos hecckampánynak nevezte. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy - Juhász Gábor bevallása szerint - még az MSZP-n belül is sokan elismerik: a Btk. drogterjesztésre vonatkozó szabályainak fellazítása, és különösen az iskolai drogfogyasztás és terjesztés megkönnyítése veszélybe sodorja a fiatalokat, az iskolák működését.


Dátum: 2002-11-26 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:50.952515, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az MSZP ismét lábra játszik és nem labdára, amikor megtévesztőnek nevezi a választóknak írt képviselői tájékoztató levelemet. A levélben a módosítás leglényegesebb mondatait idéztem, hiszen a levél keretei nem adnak lehetőséget a módosítás teljes szövegének közlésére. Mindez nem pótolja a törvénytervezettel kapcsolatos kormányzati tájékoztatás hiányát. Az MSZP-SZDSZ kormánykoalíció tagjai által, a választási időszakban hangoztatott társadalmi párbeszéd sajnálatosan e téren is elmaradt. Amennyiben az MSZP képviselője kívánja, szívesen felhívom figyelmét a levelemből kimaradt részek hibáira is.

A kábítószerfüggőkre vonatkozó eddigi jogszabályok tervezett változásával, a függő személyek féléves gyógykezeléssel, vagy mellette választható megelőző-felvilágosító szolgáltatáson való részvétellel mentesülnek a büntetés alól. Mindezzel, a változtatást támogatók szélesre tárják azt a kiskaput, amelyen a "beetetők" és kereskedők bemennek.

Ezúton köszönöm, hogy MSZP-s kritikusaim észrevették a levél legfontosabb részletét: "a módosítás hatálybalépése esetén gyermekeink, fiataljaink a mostaninál sokkal nagyobb mértékben lesznek kitéve a kábítószer-használat veszélyeinek".

Visszautasítom Juhász Gábor rosszindulatú megjegyzését, aki a felelős tájékoztatást megtévesztő, tudatos hecckampánynak nevezte.

A helyzet súlyosságát jelzi, hogy - Juhász Gábor bevallása szerint - még az MSZP-n belül is sokan elismerik: a Btk. drogterjesztésre vonatkozó szabályainak fellazítása, és különösen az iskolai drogfogyasztás és terjesztés megkönnyítése veszélybe sodorja a fiatalokat, az iskolák működését. Minden olyan kérdés, amely az emberek, különösen a felnövekvő nemzedékek egészségét érinti, és amely későbbi társadalmi beilleszkedésüket befolyásolhatja, az csak a felelősség és a körültekintés hangján tárgyalható.

Országgyűlési képviselőként ezért ijesztőnek tartom, ahogyan Juhász Gábor szocialista képviselő a kábítószer elleni küzdelem kérdését a pártpolitika szintjére próbálja lefokozni. A Fidesz képviselői tájékoztatni, és egyben figyelmeztetni kívánják a gyermekekkel és fiatalokkal foglalkozókat a kábítószer-szabályozás küszöbön álló enyhítésére.

A Fidesz a kérdés fontossága és az elmaradt kormányzati tájékoztatás miatt a héten a részletekre kiterjedő tájékoztató anyagot készít.

Budapest, 2002. november 26.

Harrach Péter

Országgyűlési képviselő

Fidesz - Magyar Polgári Párt

Kapcsolódó elemek