Még bizonytalan, hogy elfogadták-e az új szerb alkotmányt
Egyelőre bizonytalan, hogy elfogadták-e a választók az új szerb alkotmányt, de az előrejelzések többsége azt tartja valószínűbbnek, hogy igen.
Dátum: 2006-10-30 10:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:29.359351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vasárnap késő este, a szavazatok 10,6 százalékának összeszámlálása után a központi választási bizottság közölte, hogy a választásra jogosultak 53,66 százaléka vett részt a két napig tartó voksoláson, és 51,46 százalékuk igent mondott az alaptörvényre. Ahhoz, hogy az alkotmányt elfogadják, minősített többségre van szükség, tehát legalább a szavazásra jogosultak 50 százalékának plusz egy főnek igent kell mondania rá. A választási bizottság ezt követően nem tett közzé több adatot, s következő tájékoztatóját a hétfő déli órákra, a hivatalos eredményt pedig november 2-ra ígérte.
A Központ a Szabad Választásokért és a Demokráciáért nevű független szervezet becslése hasonló a hivataloshoz: szerinte 53,3 százalék szavazott, és a választásra jogosultak 51,4 százaléka helyeselte az alkotmányt.
Az alkotmánytervezet ellenzői ezzel szemben még hétfőn délelőtt is megkérdőjelezték, hogy helyesek lennének az előrejelzések. A Liberális Demokrata Párt vezetője - a párt megfigyelőire hivatkozva - kijelentette, hogy nem volt érvényes a referendum, mivel a választók kevesebb mint ötven százaléka vett részt rajta.
MTI - fidesz.hu