Nagykovácsiban garanciát kérnek, hogy nem lesz rendőri atrocitás
Nyílt levéllel fordult Nagykovácsi polgármestere a településen illetékes Budaörsi Rendőrkapitánysághoz, kérve, hogy a helyi rendezvényeken a rendőrség garantálja a résztvevők biztonságát; a levelet hétfőn, a sajtó képviselői előtt adta át Bencsik Mónika, a község vezetője.
Dátum: 2006-10-30 14:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:35.071174, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kérelem megfogalmazását az indokolja, hogy az október 23-ai budapesti tüntetéseken több nagykovácsi lakost is - állításuk szerint indokolatlan - rendőri támadás ért, így az emberek garanciát várnak arra, hogy az ő helyi rendezvényeiken nem érheti őket hasonló atrocitás - mondta a polgármester. A 6 ezer lakosú Nagykovácsiban különféle civil szervezetek rendszeresen szerveznek összejöveteleket, amelyeken esetenként több száz ember is összegyűlik - hívta fel rá a figyelmet a Bencsik Mónika, utalva arra, hogy Nagykovácsiban egyébként annak ellenére is jónak nevezhető a közbiztonság, hogy nincs a községben körzeti rendőrségi megbízott, s a helyiek állandó rendőri jelenlétet szeretnének.
Galuska Tomcsics László alezredes, Budaörs rendőrkapitánya a levél átvétele alkalmából elmondta: a bejelentett rendezvényeken a törvények alapján garantálni fogják az emberek biztonságát. A budaörsi kapitánysághoz 21 település tartozik, s most írnak ki pályázatot a nagykovácsi körzeti megbízotti poszt betöltésére - jelezte az alezredes.
MTI - fidesz.hu