A Fidesz a prágai csúcsról
A Parlamentben ma Medgyessy Péter napirend előtti felszólalásával vette kezdetét a nap. A miniszterelnök a NATO prágai csúcsértekezlete kapcsán nyilvánította ki véleményét, melyre a Fidesz részéről Simicskó István, a honvédelmi bizottság alelnöke fejtette ki álláspontját. A fideszes honatya nem vitatta a csúcs jelentőségét, hiszen a NATO bővítése és a 21 ezer fős, bárhol bevethető reagáló erő felállítása valóban mérföldkő a szervezet működésében. Azt azonban sérelmezte, hogy minderről, csakúgy, mint hazánk szerepvállalásáról is, csak a sajtóból lehetett értesülni.
Dátum: 2002-11-26 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:51.557287, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Nagy horderejű dolgokról van szó, így a találkozó előtt illett volna legalább egy négypárti egyeztetést tartani, vagy szót ejteni erről a Parlamentben - mondta Simicskó István. Nehezményezte a reagáló erővel kapcsolatban, hogy Medgyessy Péter nem ejtett szót arról az egyáltalán nem elhanyagolható tényről, hogy ennek megvalósulása esetén a washingtoni szerződést át kell írni.
- Az sem világos a Fidesz számára, hogy a következő négy évre felajánlott 30 milliárd forintból Magyarországnak hogyan lesz egy háromezer főnyi, speciálisan kiképzett és felszerelt NATO kompatíbilis csapatteste. Simicskó István felhívta a miniszterelnök figyelmét arra is, hogy nem kéne elhanyagolni az Orbán-kormány által megkezdett haderőreformot, mert félő, hogy a külföldi missziókban való részvétel elviszi az adófizetők pénzét - melynek hiányában a Magyar Honvédség nem tudja ellátni az ország védelmét.
- Az elmúlt hetekben sokat lehetett hallani egy olyan felajánlásdömpingről, ami az afganisztáni szerepvállalásunkat és az iraki háborúhoz való hozzájárulásunkat, valamint ezzel együtt az amerikai rakéták magyarországi telepítését tartalmazza. Csak remélni lehet, hogy a kormány nem önös politikai érdekektől vezérelve hoz majd döntést ezekben a minden egyes magyar polgárt érintő fontos kérdésekben - hangsúlyozta a fideszes honatya.
fidesz.hu