Veszélyben az emberi jogok
Veszélyben az emberi jogok címmel intézett interpellációt Balog Zoltán fideszes képviselő Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszterhez. Emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédének kiszivárogtatását követően számos rendkívüli eseményre került sor a főváros utcáin.
Dátum: 2006-10-30 15:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:38.678378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2006 . október 23-ai rendőri intézkedésekkel kapcsolatban felmerül a kérdés, azok jogszerűek és arányosak voltak-e - utalt a sajtóban több helyütt bemutatott videofelvételekre, amelyek segítségével "bizonyítható, hogy a rendőrök több esetben békés járókelőkre, valamint előre bejelentett rendezvényen, békésen ünneplő állampolgárokra támadtak."
A történteket ismertetve elmondta: a híradások szerint délután fél négykor volt az első komolyabb összecsapás. Az Alkotmány utcában rendőrök tartóztatták föl a Kossuth térre tartó demonstrálókat, akik áttörték a kordont, és ekkor kezdődött a tömegoszlatás. A rendőrök a Nyugati és az Alkotmány utca felől vízágyúkkal és könnygázzal szorították a tömeget a Deák tér felé.
A Fidesz országgyűlési képviselője leszögezte: "Budapest rendőrfőkapitánya tehát valótlanul állította, hogy Madách téren kiállított harckocsi ellopása után adta csak ki a parancsot a tömeg oszlatására, s adott engedélyt a kényszerítő eszközök alkalmazására, hiszen arra az eseményre a tömegoszlatás megkezdése után több órával került sor."
Balog Zoltán folytatva az események felidézését, emlékeztetett: néhány száz méterrel odébb, az Astoriánál ekkor már egy órája zajlott a Fidesz több százezres, békés nagygyűlése, amelynek keretén belül Orbán Viktor beszédében az erőszak kerülésére szólította föl a megemlékezés résztvevőit. "A Deák téri zavargókat a rend őrség érthetetlen módon az Astoria felé szorította, mintha tudatosan bele akarná nyomni a zavargás résztvevőit a békés tüntetőkbe. Az igazi tragédia ekkor következett" - hangsúlyozta a politikus. "A megemlékezés végén a hazainduló tízezrek a rendőrség vízágyúival és fejmagaságban kilőtt gumilövedékeivel találták szembe magukat. Néhány perccel később a rendőrök a haza felé tartó békés demonstrálók közé lovasrohamot vezényeltek, és beszorították őket a szomszédos utcákba. Videofelvételek bizonyítják, hogy a közbiztonságra semmilyen veszélyt sem jelentő, békés állampolgárokat bántalmaztak a rendőrök" - mondta a képviselő, és hozzátette: akik nem tartják be a törvényt, kapjanak büntetést, de akik vétlenek, azok ne szenvedjenek ártatlanul.
Balog ezután a következő kérdéseket intézte a miniszterhez:
- A tömegoszlatás során - még a TV kamerák előtt is - miért verték, rugdosták a
rendőrök a megbilincselt tüntetőket? Gergényi úr sajtótájékoztatóján miért tagadta
le ezeket az eseteket, holott a TV-ben is látni lehetett ?
- Kit terhel a felelősség azért, hogy a rendőrség érthetetlen módon a Fidesz békés
nagygyűlése felé szorította a Deák téri tüntetőket?
- Hogy fordulhatott el ő, hogy - tanulva a Magyar Nemzet munkatársának esetéből -
megkülönböztető öltözetet viselő sajtós munkatársakat bántalmaztak a rendőrök?
- A fenti rend őri intézkedések során Ön szerint betartották az intézkedő rendőrök a
szükségesség és arányosság követelményét, illetőleg a tömegoszlatásra vonatkozó
jogszabályokat?
Petrétei József válaszában azt próbálta hangsúlyozni, a tömeg nagyobb része magától mozgott az Astoria felé, és a rendőrség nem szorította, hanem csupán követte azt. A miniszter felfegyerzett tömegről beszélt, és annak a véleményének adott hangot, hogy a rendőrség jogszerűen és szakszerűen hajtotta végre a tömegoszlatást, állítva, hogy a rendőrök nem akadályozták a tömeget a távozásban és hagytak is az embereknek időt, hogy elhagyják a helyszínt.
Balog Zoltán viszontválaszában csalódásának adott hangot, amiért úgy látszik, a kormányzat nem akarja érdemben vizsgálni a történteket. Hangsúlyozta azonban: előbb-utóbb meg kell követni azokat, akik ártatlan áldozatai az eseményeknek, és meg kell nevezni a felelősöket is.
Az Országgyűlés 164 igen, 125 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a miniszter válaszát.
fidesz.hu