Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A pénz számolva, az önkormányzat átverve jó?!

A vég kezdete, vagy a kezdet vége? Címmel nyújtott be interpellációt Kovács Zoltán, a Fidesz képviselője Lamperth Mónika, Önkormányzati és Területfejlesztési miniszterhez, akinek távollétében Újhelyi István politikai államtitkár válaszolt.


Dátum: 2006-10-30 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66713
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:40.508207, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Bár a helyi önkormányzatok már a miniszter asszony országos választmányi ülésen elhangzott 'véletlen' elszólása alapján sejthették, hogy hogyan képzelik Önök a konszenzust a települési önkormányzatokkal, egy nemrég napvilágot látott minisztériumi tervezet szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy milyen jövő vár a következő években az önkormányzatokra" - kezdte interpellációját Kovács Zoltán. Utalt arra, hogy bár a kormányzat részéről hangoztak el olyan ígéretek, hogy "nem akarnak éhséglázadást, nem akarnak Párizst", mégis úgy tűnik, szívesen alkalmazzák a kiéheztetés politikáját minden olyan esetben, amikor akaratuk nem érvényesül. "Minden bizonnyal így történik ez az önkormányzati választás elvesztése után is" - fűzte hozzá a Fidesz képviselője.

Mint mondta, a tervezet szerint a kormány úgy alakítaná át a normatív támogatások rendszerét, hogy csökkentenék a települési önkormányzatoknak járó alapnormatívát és az így keletkező többletforrásokat részben a szocialista-liberális koalíció által előnyben részesített fantom mikro-és kistérségi körnek juttatnák. "Az Önök úgynevezett újabb reformja, amivel át akarják erőszakolni a parlament által egyébként el nem fogadott elképzeléseiket, iskolák, óvodák, kórházak bezárásával és jelentős közszolgálati dolgozó elbocsátásával jár majd" - hangsúlyozta a politikus. "A kétharmados törvény trükkös kijátszásával Önök a helyi és megyei önkormányzatoktól jelentős, a foglalkoztatással, útépítéssel, közmunkával és egészségügyi ellátással kapcsolatos feladatokat vennének el, és ezeket regionális szintre telepítenék . A helyi és megyei önkormányzatoktól így elvont pénzeket pedig biztos, ami biztos, nem engedik ki a kezükből, hiszen kinél lesz a kassza kulcsa?" Hát persze, hogy Lamperth Mónikánál - mondta a képviselő, és hozzátette: "nem lepődnék meg, ha Önöknél már úgy járna az ismert mondás, hogy a pénz számolva, az önkormányzat átverve jó!"

A következő kérdéseket intézte a miniszterhez, illetve államtitkárához:

- Igaz-e, hogy Önök a jogszabály adta keretek kijátszásával jelentős forrásokat

vennének el a helyi és a megyei önkormányzatoktól a következő években?

- Igaz-e, hogy a tervek megvalósítása a közszolgálatban dolgozók

létszámának jelentős csökkentésével, nagymértékű elbocsátásokkal jár?

- Mit ért Ön az alatt, hogy Önök a következő években önkormányzati szinten, az

oktatáson, az igazgatáson és a kórházi ellátáson akarnak spórolni?

- Viseli-e annak felelősségét, ha az önkormányzatoktól elvett feladatok és források

következtében a magyar polgárok nem jutnak hozzá az őket megillető, megfelelő szolgáltatásokhoz, kórházi ellátáshoz, iskoláztatáshoz?

Újhelyi István válaszában úgy vélte, a Fidesz kiragadott szövegkörnyezetből vesz ki félmondatokat és javaslatokat, amiket jól összekutyulnak, és úgy interpretálnak, hogy a kormány tönkreteszi az önkormányzatokat, különösen a fideszeseket. Szerinte szó nincs kiéheztetésről semmilyen önkormányzat tekintetében, és mint mondta, nem a vég kezdete, vagy a kezdet vége, hanem az új kezdet, ami előtt állunk; ez a neve ennek a kormányzati ciklusnak.

Kovács Zoltán viszontválaszában hangsúlyozta: nem először állítottak valótlant az önkormányzatokról, az államtitkár fejlesztésekről beszélt, holott ő a működésre kérdezett rá. Felhívta a figyelmet, hogy bizony jócskán elbillent a mérleg a szocialista önkormányzatok felé. Mint fogalmazott, hatalmi eszközökkel akarják felülírni a népakaratot, önkormányzati törvényt és az Alkotmányt is. Hangsúlyozta: a legnehezebb önkormányzati világ előtt állunk. Megjegyezte, hogy a kormány tudja elősegíteni a normális közszolgáltatások megvalósítását, és ha ez nem így lesz, "Isten mentsen meg bennünket, az új helyi új programtól".

Az államtitkár válaszát a képviselő nem, az Országgyűlés 142 igen, 97 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek