Rekordmennyiségű módosító indítvány a költségvetés tervezetéhez
A többi közt a közalkalmazotti béremelés önkormányzatokat érintő finanszírozási kérdéseinek megvitatásával kezdődött meg a 2003. évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitája a Parlamentben. Varga Mihály a Fidesz frakcióvezető-helyettese úgy vélekedett, az, hogy soha ennyi módosító indítvány nem érkezett még költségvetési előterjesztéshez, alátámasztja azt a véleményüket, hogy a jogszabályt nem készítették elő elég jól.
Dátum: 2002-11-26 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6095
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:52.582827, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jelezte: örömmel vették, hogy a kormánypárti képviselők is támogatják azokat az indítványokat, amelyek többet juttatnának például az önkormányzatoknak és a rendvédelmi szerveknek. Elmondta, a Fidesz három nagy módosító csomagot nyújtott be. Az első összesen mintegy 92 milliárd forinttal növelné azokat a kiadásokat, amelyekre az ország gazdasági növekedése érdekében szükség van, többek között a turisztika, az útfenntartás és -építés, a beruházásösztönzés, a kis- és középvállalkozások, a lakásépítések támogatása terén.
A második nagy módosító csomag Budapest megerősítését célozza. Ebben 26 tétel szerepel, többek között az új északi Duna-híd megépítése, az M0-ás továbbépítése, kórház-konszolidáció, a panelrekonstrukció elindítása, a Mátyás-templom felújítása, valamint a fővárosi közlekedési szövetség létrehozása. A Fidesz harmadik módosító csomagja négy területet, az önkormányzatokat, az egészségügyet, az oktatást és a mezőgazdaságot érinti.
Varga Mihály úgy vélekedett: az illetékemelést, illetve azt, hogy jövőre minden második magyar állampolgár a 40 százalékos kulccsal fog adózni, nem tervezte be a kormány a bevételi oldalon. Ezen is módosító javaslatokkal kívánnak korrigálni.
Balla György fideszes képviselő frakciója támogatásáról biztosította a módosító indítványt. Hozzátette: támogatni tudja Farkas Imre azon módosító javaslatát is, amely a Közép-Tisza-vidéki árvízvédelemre szánt 606 millió forintot további 200 millió forinttal növelné. Úgy vélekedett azonban: a 2004-re ígért árvízvédelmi fejlesztések csak akkor teljesülhetnek, ha elindul az új Vásárhelyi- terv. Ezzel kapcsolatban azt kérte a szocialista képviselőtől: támogassa azt a módosító javaslatukat, amely legalább az ezzel összefüggő tervezést finanszírozná.
MTI - fidesz.hu