Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Orosz és amerikai együttműködési megállapodás

Az orosz-amerikai katonai kapcsolatokról cserélt eszmét és a jövő évre vonatkozó együttműködési megállapodást írt alá a két ország vezérkari főnöke hétfőn Moszkvában.


Dátum: 2006-10-31 07:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66734
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:47.188528, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Peter Pace, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke - aki tavalyi kinevezése óta először járt az orosz fővárosban - Jurij Balujevszkij orosz vezérkari főnökkel folytatott megbeszélése után úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok és Oroszország katonai együttműködése "jó és egyre javul".

Pace és Balujevszkij aláírta a két ország hadserege közötti együttműködés jövő évre vonatkozó tervét, amely az amerikai tábornok közlése szerint közös hadgyakorlatok egész sorát irányozza elő az együttműködés elmélyítése érdekében. A tervről részleteket nem hoztak nyilvánosságra.

Pace-t fogadta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is, aki úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok és Oroszország - a két egykori hidegháborús ellenfél - viseli ma vállán a nemzetközi biztonság fenntartása iránti felelősség oroszlánrészét, s más országok abban a reményben tekintenek rájuk, hogy továbbra is fenntartják a biztonságot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek