Kétmillióba kerültek a traktortáblák
Kétmillió forintba került az a 150 mezőgazdasági vontatóval behajtani tilos tábla, amelyet múlt héten tettek ki a Budapest belvárosába vezető utakon - írja a Népszabadság.
Dátum: 2006-10-31 09:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:49.923469, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demszky Gábor azért kérte a közlekedési táblák kihelyezését, mert a gazdák azt jelentették be, hogy a Parlamentnél demonstrálnának a kormány ellen, méghozzá ezer traktorral.
A táblákat a Főpolgármesteri Hivatal jóváhagyásával a Fővárosi Közterület-fenntartó tette ki. A legyártatás egy, az utcákon való elhelyezés pedig újabb egy napot vett igénybe. A költségeket a cég fizette, egy e célra elkülönített keretből.
hirado.hu - fidesz.hu