Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa: konszolidáció a jelenlegi kormánnyal nem lehetséges

"A politikai szituáció rossz, mert most olyan helyzet alakult ki, hogy senki nem bír hátrálni" - közölte Kósa Lajos, a Duna Televízió Reggel című műsorában.


Dátum: 2006-10-31 09:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66744
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:50.200268, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A politikai szituáció rossz, mert most olyan helyzet alakult ki, hogy senki nem bír hátrálni" - jelentette ki. Kósa Lajos szerint nemcsak a kormánytól nem vár sokat, hanem mint fogalmazott: "Gyurcsányt nem lehet elfogadni demokráciában vezetőnek". "Vannak határok, amit, ha átlép valaki, akkor tudnia kell a demokráciában, hogy kiírta magát a közéletből" - fűzte hozzá.

A fideszes politikus a műsorvezetőnek arra a felvetésére, miszerint Oláh Lajos, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke szerint ő alkalmas lenne mediátori szerepet betöltésére a két legnagyobb párt között, azt válaszolta: bár számos szocialista politikussal szót ért, "közvetítésre több más ember is alkalmas. Demokráciában fontos, hogy mindenki tudja a helyét. Én egy parlamenti képviselő vagyok, Debrecen polgármestere".

A kérdésre, hogyan vélekedik Dávid Ibolyának, az MDF elnökének arról a kijelentéséről, miszerint a jelenlegi válságból kivezető utat az jelentené, ha Gyurcsány Ferenc kormányfő és Orbán Viktor Fidesz-elnök is távozna, azt mondta: "értelmetlen" a kijelentés, hiszen az ellenzék nem kormányoz, tehát aki távozni tud valahonnan, az a kormányzó párt miniszterelnöke.

hvg.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek