Figyelemfelkeltő séta a Tétényi-fennsík védett növényeiért
Biológiai abszurdumnak tartja a Tétényi-fennsík védett növényei egy részének átültetését a Zöld Jövő Környezetvédelmi Egyesület, ezért a hét végére figyelemfelkeltő sétát szervez a főváros határában fekvő törökbálinti területre.
Dátum: 2002-11-27 07:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:55:53.477442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mészáros Péter, a civil szervezet vezetője emlékeztetett arra, hogy a XXII. kerület - Budaörs, Diósd és Törökbálint - területén fekvő, ritka növényekben gazdag Tétényi-fennsík védetté nyilvánításáért évek óta küzdenek.
Elmondta: a több száz hektáros terület számos tulajdonosának és az önkormányzatoknak nem áll érdekében, hogy az agglomerációs övezetbe tartozó értékes ingatlanokat helyi védettség alá vonják, mert úgy azok piaci értéke jelentősen csökkenne.
- A Tétényi-fennsík eredeti természeti élővilágának megőrzéséért eddig csak a Fővárosi Önkormányzat tett érdemben, amikor helyi védettség alá vont egy mintegy 110 hektáros területet - tette hozzá.
Mészáros Péter ugyanakkor a rossz példák közül Budaörsöt emelte ki, ahol mára "lényegében teljes egészében belterületbe vonták, illetve beépítették az érzékeny területet".
Tájékoztatása szerint az elmúlt év tavaszán a Duna-Ipoly Nemzeti Parkon keresztül az Országos Természetvédelmi Hivatalhoz fordultak, hogy nyilvánítsák országosan védett területté a Tétényi-fennsík még beépítetlen részeit, de az ügyben még nem született döntés.
Elmondta: az OTH még a nyáron jelezte, hogy egy csaknem kétszáz hektáros terület védelem alá vonására lehet esély, elsősorban Törökbálinton és a fővároson belüli BM-lőtér környékén.
Mészáros Péter ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy legutóbb éppen a nemzeti park engedélyezte, hogy a Törökbálinton kialakítandó 16 hektáros lakóövezet területéről a védett növényeket, illetve azok egy részét áttelepítsék a fennsík más részeire, a Füvészkertbe vagy a Fővárosi Állat- és Növénykertbe.
A környezetvédő biológiai abszurdumnak nevezve ezt az áttelepítést.
Felhívta a figyelmet arra, hogy egyes növények kizárólag a speciális fekvésű élőhelyet biztosító domboldalon tudtak megtelepedni, így máshol kérdéses az életben maradásuk.
Emlékeztetett arra, hogy még mintegy 39 különösen értékes védett növényfaj található - egyebek mellett a magyar gurgolya, a homoki nőszirom vagy a bozontos árvalányhaj - a most felszámolás alatt lévő területen.
A szakember szerint a még megmaradt Tétényi-fennsíkon mielőbb véget kellene vetni a természeti értékeket visszafordíthatatlanul elpusztító beépítési folyamatnak.
MTI - fidesz.hu