Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kóka kidobta a MITS-t!

A Fidelitas sajnálatát fejezi ki, hogy a kormányzat által 2003-2004-ben elkészített Magyar Információs Stratégiára (MITS) költött több mint egy milliárd forint kidobott pénz lett.


Dátum: 2006-10-31 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66749
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:51.794040, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kóka János múlt hét szerdán, Budapesten elhangzott kijelentése szerint a MITS semmire sem jó. A FIDELITAS már a stratégia készítésekor több ízben jelezte, hogy az a valóságtól teljesen elrugaszkodott - méregdrága hipotetikus mű, a választópolgárok pénzéből folytatott súlyos pazarlás. A kormányzatnak válaszolnia kell, hogy a felesleges pénzszórásért Kovács Kálmán korábbi informatikai minisztert tartja hibásnak, vagy Kóka János, Gazdasági és Közlekedési Minisztert!

Koszorús László, országgyűlési képviselő

Burján András, Fidelitas Informatikai Kabinet vezetője

Kapcsolódó elemek