Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már a gyurcsányi apparátusban is sztrájkkal fenyegetőznek

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete (BRDSZ) kedden sztrájkbizottságot hozott létre a Miniszterelnöki Hivatal irányítása alatt álló Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalnál (KANYH); a szakszervezet a tervezett elbocsátások ellen tiltakozik - tájékoztatta a BRDSZ az MTI-t.


Dátum: 2006-10-31 12:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:53.583558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint közleményükben írják, a hivatal központi számítógépes géptermében több mint 50 százalékos létszámcsökkentést tervez a hivatal vezetője; a 16 köztisztviselőből 9 munkavállalót kíván elbocsátani.

Urbán György, a hivatal vezetője - a szakszervezet tájékoztatása szerint - a hétfői egyeztetés során kijelentette, nem tud eltekinteni a létszámcsökkentéstől, ezért a BRDSZ kedden megalakította sztrájkbizottságát. Egyúttal a szakszervezet a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert felkérte az azonnali egyeztető tárgyalások megkezdésére.

A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal végzi az egész országra kiterjedően az adatszolgáltatást, a személyigazolvány, a lakcím, az útlevél, a hatósági erkölcsi bizonyítvány, gépjárművezetői engedélyek és büntetőpontok nyilvántartását. Emellett a rendőrség, a Nemzetbiztonsági Hivatal, és más, törvényben meghatározott szervek részére szolgáltat adatokat a nap 24 órájában, folyamatos munkarendben, szünet nélkül.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek