Pert nyertek a Pénzügyminisztériummal szemben
Elsőfokon pert nyert a Pénzügyminisztériummal szemben a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet. A TASZ azért perelte be a tárcát, mert júliusban anélkül jelentett be egy, a költségvetési hiányt 100 milliárd forinttal növelő tételt, hogy nem közölte, mire költi az állam a közpénzt.
Dátum: 2006-10-31 13:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66761
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:55.671978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Pénzügyminisztérium indoka szerint ez csak becslés volt, ezért nem minősül közérdekű adatnak. Arra is hivatkoztak, hogy sértené a kormány üzleti érdekeit, ha elmondanák, mire fordítják a pénzt. A jogvédők szerint azonban ebben az esetben az adatot titkosíthatta volna a tárca. Az elsőfokú bíróság elfogadta érvelésüket, a döntés szerint a Pénzügyminisztériumnak 15 napon belül nyilvánosságra kell hoznia, mire fordítja a kormány a 100 milliárd forintot. Az ítélet nem jogerős.
hirtv.hu - fidesz.hu