Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz nemet mond Molnár "reform-javaslataira"

Az egészségügyi törvények módosítására vonatkozó kormányzati előterjesztések célja a pénzbeszedés, törvényerőre emelkedésük pedig végérvényesen fizetőssé teszi a magyarországi egészségügyet - mondta Horváth Zsolt fideszes vezérszónok a javaslatok általános vitájában kedden a parlamentben.


Dátum: 2006-10-31 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66763
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:56.431941, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Horváth Zsolt, a Fidesz vezérszónoka közölte: pártja nem támogatja az egészségügyi törvényeknek az ágazat reformjával kapcsolatos módosító javaslatait, amelyek mintegy 30 milliárd forintot vennének ki az emberek zsebéből.

Ez az összeg nem jelképes értékű, hanem "húsba vágó", minden magyar embert érintő pénzelvonás - fejtette ki a képviselő.

Horváth szerint fennáll annak a veszélye is, hogy a most megállapított díjak a "tisztességes magyar emberek" terheit emelve idővel még tovább növekednek.

A politikus "külön fájónak" nevezte, hogy "dupla vizitdíj" megfizetésére kötelezik azt a lakhelyétől távol tanuló diákot, aki az egészségügyi szolgáltatást tanulmányai helyszínén kívánja igénybe venni.

Hováth Zsolt úgy véli, a vizitdíj bevezetése a kormánypárti véleményekkel szemben nem csökkenti az indokolt orvos-beteg találkozások számát, mivel - mint rámutatott - az indokoltságot éppen az orvos tudja eldönteni.

A receptfelírással kapcsolatban azt mondta: ha az a cél, hogy az emberek minél kevesebbet járjanak orvoshoz, akkor indokolt lenne a gyógyszerfelírást bizonyos esetekben nem limitálni.

Horváth Zsolt a várólistával összefüggésben úgy fogalmazott: ha várni kell a gyógyulásra, ha nincs kellő kórházi kapacitás, vagy ha a társadalombiztosítás képtelen a betegellátást finanszírozni, az "nem jó dolog".

Elmondta: az, hogy a szabad orvosválasztással kapcsolatos döntési szabadságért fizetni kell, sok magyar család anyagi képességeit veszélyezteti.

A biztosítási csomagokról szólva azt hangsúlyozta: illúzió, hogy az új szabályozás kiszűri a rendszerből a potyautasokat.

Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz másik vezérszónoka a művi meddővé tétel kapcsán azt mondta: a törvényalkotóknak az a feladata, hogy az embert "akár önmagával szemben is megvédje".

A Fidesz alelnöke utalt az Alkotmánybíróság egy korábbi állásfoglalására, amely szerint az egyén önrendelkezési joga nem terjedhet ki erre az emberi méltóság csorbulásával járó orvosi beavatkozásra.

Pelczné bírálta a kormányt, amiért a javaslat kidolgozásánál nem vette figyelembe a demográfiai irányokat. Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a nők ma már 30 éves koruk körül szülik meg első gyermeküket, ezért "felelőtlenség" a jogalanyiság alsó határát 18 éves korban rögzíteni.

Pelczné arra kérte a kormánypárti politikusokat, fontolják meg javaslatukat, és amennyiben valóban szükséges, úgy a művi meddővé tétel jogosultságának alsó korhatárát a 30. életévre tolják ki.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek