Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Koszorúzás Tisza István debreceni szobránál

Halálának 88. évfordulóján Tisza István néhai miniszterelnökre emlékeztek kedden Debrecenben, a politikus nagyerdei szobránál.


Dátum: 2006-10-31 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=66764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:56:56.769516, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Légy hű mindhalálig és neked adom az életnek koronáját" - e bibliai idézettel kezdte megemlékezését Bölcskei Gusztáv, Tiszántúli református püspök hangsúlyozva, hogy a hűség volt az, amivel gróf Tisza István betöltötte világi és egyházi tisztségeit. A Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szerint e hűségnek volt köszönhető, hogy az utolsó pillanatban is szembe tudott nézni azokkal, akik rárontottak. "Tisza István azok közé tartozott, akik hitték és vallották: nem szakítható el egymástól a közéleti felelősség és az erkölcsi mérce" - fogalmazott a püspök. Hozzátette: a szigorú erkölcsi mércét Tisza István nemcsak másokkal szemben alkalmazta, hanem magára nézve is. "Nem lelte kedvét korabeli politikai ellenfelei lejáratásában" - fűzte hozzá.

Bölcskei Gusztáv szerint azért is kell emlékeznünk az október 31-én meggyilkolt néhai miniszterelnökre, mert ma olyan időket élünk, amikor - ahogy azt egy külföldi diplomata megfogalmazta - a népfelkelés 50. fordulóját ünnepeltük a nép nélkül. Felelősséget érzett a nemzetéért, amit Tisza István a családjától kapott - tette hozzá Bölcskei Gusztáv. A magyarországi református egyházfő reményét fejezte ki, hogy a hűség erkölcsi parancsa ma is nyitott fülekre talál. "Adja Isten, hogy így legyen" - tette hozzá.

A megemlékező beszédet követően koszorút helyeztek el Tisza István nagyerdei szobránál, a debreceni és a hajdú-bihari önkormányzat, a Tiszántúli Református Egyházkerület, az egyetem orvos centruma, a babtista gyülekezet, a honvédség, a katasztrófavédelem, a rendőrség, több civil szervezet és a pártok közül a Fidesz képviselői.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek